Pénteken este avatja fel barátságos mérkőzésen a magyar és az uruguay-i válogatott az új Puskás Arénát. Ami ötször drágább lett az eredetileg tervezett összegnél. A napokban azonban egy másik, Magyarországot érintő méregdrága hír is napvilágot látott.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Futballünnepre készül ma Magyarország, este ugyanis felavatják az új népstadiont, a Puskás Arénát. Az eredetileg 40 milliárd forintos költségvetéssel megálmodott nemzeti stadion ötször drágább lett, 200 milliárd (=200 000 000 000) foritba került a megépítése.
A stadionban az első meccs egy barátságos gálamérkőzés lesz, pénteken este a magyar és az uruguay-i futballválogatott csap össze, az “uruk” is a legerősebb keretüket nevezték, több világsztár is pályára lép.

Orbán Viktor a miniszterlnöki Facebook-oldalon osztott meg egy videót, amely a mai avatóra készült, és amelyben mások mellett a kormányfő is szerepel. Orbán Viktor a Budai várban lévő, volt karmelita kolostorból kialakított miniszerelnöki rezidencia, egszerre vitatott és csodált erkélyén, öltönyösen, Nemzeti Sporttal a kezében állva “kap” egy labdát, amelyet mellre vesz, és elrúg. A labda pedig a Puskás tribünjén ülő egyik szurkoló fejére száll. A videóban feltűnik archív felvételen Puskás Ferenc is.
A Puskás Aréna építését a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. Felügyelte. Az új létesítmény a futballmérkőzések mellett koncertek, világkongresszusok rendezésével a turizmust is növeli majd. Az MTI emlékeztetett: a Puskás Aréna a korábbi Népstadion helyén épült fel, két és fél év alatt, részben hasznosítva annak elemeit.
Mindeközben Jávor Benedek volt EP-képviselő néhány napja arról számolt be, hogy Magyarországra 500-600 milliárd forintnál is magasabb összegű büntetést szabhat ki az EU az uniós támogatások felhasználását övező korrupció miatt.
Megjegyezte, hogy ekkora büntetésre még nem volt példa, sem hazánk, sem az EU történetében, de Jávor szerint az Orbán-kormány meg sem próbálta bebizonyítani, hogy nem voltak visszaélések a kifogásolt projekteknél. Jávor Benedek úgy véli, hogy Magyarországon a rendszerszintű korrupciót jelentős részben a társadalom beletörődése tartja életben.
Jávor Benedek az Európai Bizottság dokumentumaira hivatkozva arról írt a blogján, hogy az uniós támogatások szabálytalan felhasználása miatt kiaszabadnó, 500-600 milliárd forintos büntetés (=ennyit kellene hazánknak a dokumentumok szerint visszafizetnie az EU-nak a korábbi támogatásokból) Magyarország éves költségvetésének 2,5 százaléka, a 2014-2020 közötti magyar uniós pénzeknek pedig több mint az 5 százaléka.
Jávor Benedekkel a hír kapcsán az Átlátszó készített interjút, amelyet ITT olvashatnak el.
