A Szabad Pécs írta meg csütörtökön délután, hogy Mellár Tamás írásban jelezte: visszalép az előválasztáson való indulástól a Baranya 1-ben kialakult helyzet miatt. Azt is megírtuk, hogy szintén nem hivatalos értesülésünk volt az, hogy Mellár Tamás a visszalépés bejelentését követően visszavonta ezt a döntését. És ez valóban így történt, sőt, a Párbeszéd azt szeretné elérni, hogy dr. Bodnár Imre lépjen vissza. Ami szombatig meg is történhet.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Pécsre érkezik szombaton Karácsony Gergely, párbeszédes politikus, budapesti főpolgármester, az egyik legesélyesebb ellenzéki miniszterelnökjelölt. Ezt az értesülésünket két különböző forrás is megerősítette, egyikük még tegnap este, másikuk ma délután. Mindeközben ez az információ az LMP-közeli Bahír nevű, pécsi-baranyai hírportálon is megjelent.

Holnap a tervek szerint a pécsi polgármester és a főpolgármester Mellár Tamás független országgyűlési képviselővel (Párbeszéd-frakció) és dr. Bodnár Imre pécsi ügyvéddel is találkozik majd és tárgyal a délelőtt folyamán, majd dél körül vagy kora délután sajtótájékoztatót is tartanak arról, hogy miben állapodtak meg.

Mellár Tamás épp cikkünk élesítése előtt posztolt arról, hogy sajtótájékoztatót tart holnap

Fordulat

Lapunk már tegnap este is hallotta azt az eshetőséget ugyanis, hogy újabb fordulat jöhet a Baranya 1-es választókerületben ahhoz képest, hogy Mellár Tamás csütörtökön délután bejelentette a visszalépését, mégpedig az, hogy Mellár Tamás, a választókerület jelenlegi országgyűlési képviselője mégsem lép vissza, versenyben marad, és éppen az ő egyik lehetséges ellenfele, dr. Bodnár Imre lép majd vissza. Úgy tudjuk, hogy a Párbeszéd ezt szeretné elérni, pontosabban azt, hogy az MSZP vonja vissza a dr. Bodnárnak adott befogadónyilatkozatát, amelynek köszönhetően a pécsi önkormányzati átvilágítást vezető ügyvédet regisztrálták az előválasztásra. A szabályok szerint ráadásul egy párt akár, elviekben több befogadó nyilatkozatot is adhat egy adott választókerületen belül, támogatni, “logót adni” azonban csak egy jelöltet támogathat. A Párbeszéd azonban egy olyan egyezségre hivatkozik, amennyire tudjuk, amit az MSZP és a Párbeszéd kötött, és amely alapján olyan választókerületben, amelyben valamelyiküknek van jelöltje, a másik párt nem ad befogadó nyilatkozatot sem.

Nem – még nem

A politikai színtérre kilépni szándékozó pécsi ügyvédet is elértük tegnap este, majd ma délután is. Dr. Bodnár Imre tegnap este is, ma délután is az mondta, hogy ő mindezidáig nem kapott olyan hivatalos megkeresést, amely szerint bárki, akár a Párbeszéd, akár az MSZP, akár Mellár Tamás az kérte volna tőle, hogy lépjen vissza, és nincs is ilyen szándéka. Azért szeretett volna, és kíván most is elindulni az előválasztáson, mert szeretné, ha a lehető legjobb esély lenne a Fidesz leváltására 2022-ben. Szerinte az előválasztás nem a visszalépésekről szól, hanem az indulásról, arról, hogy megtalálják a legjobb jelöltet. Azt viszont megerősítette, hogy holnap valóban fog találkozni Karácsonyékkal.

Befogadás

Arra a kérdésünkre, hogy mi történik, mihez kezd, ha az MSZP mégis visszavonja tőle a korábban megadott befogadó nyilatkozatot, gyakorlatilag kérdéssel felelt. Ugyanis egyrészt azt mondta, hogy ilyen irányú megkeresés, kérés vagy döntés sem jutott el eddig hozzá, másrészt pedig akkor azt kérdezi a hat párt vezetőjétől, akik az előválasztás szabályait megalkották, hogy akkor egy független jelölt hogyan indulhat el az előválasztáson. Ő ugyanis az MSZP-től kapott befogadó nyilatkozatot, de megkereste a többi pártot is. Mindezeken túl minden egyes feltételnek megfelelt, amikor leadta a jelentkezését. Megismételte, hogy az előválasztásnak arról kellene szólnia, amit az elején az ellenzéki politikusok mondtak is: hogy megtalálják a legesélyesebb ellenzéki jelöltet, éppen ezért mondja azt is, hogy ő egyáltalán nem örült annak, amikor hallotta, hogy Mellár Tamás visszalépett, és kifejezetten örülni fog neki, ha mégiscsak elindul. Ezt arra a kérdésünkre válaszolva mondta egyébként a civilben ügyvédként dolgozó dr. Bodnár Imre, hogy ha valaki egy e-mailben a döntéshozók felé bejelenti, hogy visszalép az előválasztástól, akkor utána szerinte még vissza lehet-e kerülni a “versenybe”.

Mellár Tamás és Karácsony Gergely Pécsett, a közelmúltban

Független

Megjegyezzük: dr. Bodnár Imrénak az MSZP adott befogadó nyilatkozatot, azt ő elfogadta, de dr. Bodnár (aki egyik pártnak sem tagja) nem az MSZP jelöltje lesz, hanem független, csupán a befogadó nyilatkozatot kapta meg, és jelezte, hogy az MSZP-frakcióba ülne majd be, ha ő nyer az előválasztáson és aztán a 2022. tavaszi választáson is.

E-mail

Azt ugyanis tegnap este hallottuk, ma pedig egy másik forrásunktól is, majd a Párbeszéd közeléből is megerősítették, hogy Mellár Tamás tegnap valóban elküldött egy e-mailt az előválasztási bizottsági tagoknak, amelyben bejelentette, hogy visszalép, csakhogy ez a döntése igazából egy tévedésen alapult.

A Párbeszéd ugyanis már korábban is dolgozott azon, tárgyalt arról, hogy dr. Bodnár Imre lépjen vissza, illetve az MSZP vonja vissza a befogadó nyilatkozat kiadását – mint megírtuk, a Párbeszéd kétszer is nemmel szavazott dr. Bodnár Imre indulásának engedélyezése ellen – és ezt megígérték a nyugalmazott egyetemi professzornak, aki egy meghatározott időpontig várta is ezt a döntést, azt, hogy akkor dr. Bodnár Imre bejelenti a visszalépését, de ez addig az időpontig nem történt meg, ezért ezt követően megírta a visszalépését bejelentő e-mailt.

Félreértés

Csakhogy állítólag egy félreértés miatt rosszul tudta az időpontot, korábbi végső határidő jutott el hozzá arról, hogy mikorra rendeződik ez a jogi helyzet. (Merthogy nem arról volt szó, vagy nem az volt a lényeg, hogy dr. Bodnár ne induljon el, vagy ne legyen a lehető legtöbb jó(nak tűnő) jelölt, hanem a két párt közötti egyezség betartásáról.)

Amikorra viszont ez kiderült, akkor már bejelentette, hogy visszalép, és akkor már válságkommunikáció kezdődött.

Szerencse

Úgy tudjuk, az lehet Mellár Tamás és a Párbeszéd szerencséje”, hogy a visszalépés bejelentése nem volt formailag szabályos, ezért a Párbeszéd, és most már Mellár Tamás is azt kommunikálja az előválasztás lebonyolításáért felelősök felé, hogy ez nem érvényes, és a jelölt, az országgyűlés egyik legismertebb politikusa, a választókerület parlamenti képviselője, aki egyedülálló módon, függetlenként jutott közvetlenül a parlamentbe 2018 tavaszán, mégsem lép vissza.

Információink szerint a helyzet rendezésére és megoldására kaptak néhány napot, így szombatig kell dönteniük erről, ezért találkoznak Pécsett holnap délelőtt.

Meglátjuk.

Örömhír

A jó hír, hogy matematikailag csak négy megoldás van, ha kivonjuk az egyenletből a momentumos Nemes Balázst. Hárman indulnak mégiscsak, Bodnár, Mellár és Nemes. Mellár mégiscsak visszalép, és így marad a Bodnár-Nemes-meccs. Az lesz, amit a Párbeszéd szeretne, és dr. Bodnár lép vissza, azaz Mellár és Nemes közül választhatnak a kedves választók, akik elfáradnak majd az őszi előválasztásra. A negyedik lehetőség pedig az, hogy annyira nem tudnak majd megállapodni, hogy Mellár és Bodnár is úgy dönt, hogy ebből nem kér, és inkább visszalép: ebben az esetben nem is lenne szükség az előválasztásra, jövő tavasszal így Kővári János vagy Őri László Nemes Balázzsal meccselne.

KategóriákMETÁL