Nem tartja-e összeférhetetlennek a PTE új vezetése, hogy a gazdasági csúcsvezető, vagyis a kancellár tagja az egyetem kuratóriumának is? Lapunk az előző kérdésre szeretett volna csak választ kapni, de közben találtunk más érdekességet is.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Szabad Pécs írta meg elsőként az országban, hogy kik lesznek a modellváltás után felállt új pécsi egyetemi vezetői testületének, a PTE Kuratóriumának a tagjai.
Nem hivatalos információnkat később több részletében, egy televíziós interjúban megerősítette Palkovics László miniszter, majd aztán később hivatalosan is bejelentették a kuratórium összetételét. Mint írtuk is, az elnök, Bódis József felsőoktatási államtitkár, a PTE volt rektora, tagjai pedig Mikes Éva régiós fejlesztési kormánybiztos, volt pécsi fideszes alpolgármester, egykori országgyűlési képviselő, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, az Országgyűlés volt MSZP-s elnöke, dr. Rappai Gábor volt PTE KTK doktori iskolája vezetője, a kar volt dékánja, valamint Decsi István, a PTE kancellárja, volt pécsi fideszes alpolgármester lettek.
Utóbbival kapcsolatban már korábban is felmerült bennünk az a kérdés, hogy vajon ez a két tisztség jogszerűen összefér-e, összeegyeztethető-e egymással vagy sem. Na, persze ne feledjük, hogy egy olyan alaphelyzetből és keretből indulunk ki, amelyben aktív és korábbi pártpolitikusok, miniszterek, államtitkárok kaptak kuratóriumi helyet, illetve van, ahol a rektor is tagja ennek a vezető testületnek is. Persze, azt se feledjük, hogy ugyan pályázaton lett kiválasztva, de Decsi István is úgy került egyáltalán az egyetem közelébe, ott viszont már egyből a PTE kancellári székébe, hogy előtte a Fidesz pécsi alpolgármestere volt.
Fehér holló
A többi modellváltó egyetem egyikén sincs a tudomásunk szerint olyan kuratóriumi tag, aki annak az intézménynek a gazdasági csúcsvezetője, azaz kancellárja lenne.
Azt követően azonban, hogy megjelent az a hír, miszerint a PTE Szenátusa az egyetemi költségvetés kapcsán csak véleményezési jogkört kaphat, és a döntés a kuratórium kezébe kerülhet teljes egészében. A kérdés még nem dőlt el, valószínűleg a másfél hét múlva tartandó szenátusi ülésen derül majd ez ki, mi mindenesetre már a hír hallatán is megkerestük az egyetem vezetését a fenti kérdéssel. Azaz, hogy megtudjuk, mit gondolnak Decsi István kettős megbízásáról és tisztségéről. Összeférhetőnek tartják-e azt, hogy a PTE kancellárja a kuratórium tagja is.
Eközben azonban eljutottunk egy olyan hírhez is, amely ugyan megjelent korábban a sajtóban, de kevés lapban, nem volt különösebb sajtóvisszhangja (a mi figyelmünket is elkerülte akkor), pedig arról szólt, hogy a modellváltó vidéki egyetemek kancellári megbízásait – Palkovics László innovációs és technológiai miniszter előterjesztése nyomán – a miniszterelnök visszavonta, július 31-i hatállyal – ez a döntés meg is jelent a Magyar Közlönyben augusztus elején.
Ok, okozat
A PTE vezetésétől ezért elsőként azt kérdeztük, hogy mi volt az oka annak, hogy mások mellett Decsi Istvánt is leváltották a kancellári tisztségről. A válasz szerint azonban nem történt leváltás, a 45/2021. (VIII.2.) ME határozat indokolása szerint „a fenntartóváltásra tekintettel került sor az állami egyetemek kancellári megbízatásainak visszavonására, minthogy a mindenkori kancellár megbízására a fenntartó jogosult”.
Miután ezt követően és azóta is, Decsi István több eseményen is kancellárként jelent meg, szerettük volna megtudni, mi történt, hogyan lehet ez. Mint írták, „a Kuratórium az egyetem Alapító Okiratának kiadásával döntött a kancellári tisztség fenntartásáról. A kancellár személyéről a felsőoktatási törvény egyik (Nftv. 117/C.§ (7)) bekezdésére figyelemmel döntést nem kellett hozni. A törvény alapján a kancellári tisztséget a korábbi miniszterelnöki megbízásban megjelölt időtartam végéig Decsi István tölti be az Nftv.-ben foglalt (változatlan) jogkörökkel”.
Éppen ezért nem is lesz ismét pályázat, az Nftv. már megjelölt bekezdésére figyelemmel.
Magyarul Decsi István kancellári megbízását a fenntartóváltás miatt vissza kellett vonni, de mivel a Kuratórium úgy döntött, hogy megtartja ezt a pozíciót, maradhatott kancellár – az a kuratórium, amelynek ő maga is tagja.
Na és akkor összeférhető-e vagy sem?
Azt is megkérdeztük, hogy a kancellári tisztség a PTE-n elnevezésben vagy tartalmában megváltozik-e, a válasz szerint azonban nem változik meg.
Arra kérdésünkre pedig, hogy nem tartják-e összeférhetetlennek a két pozíció, a következőt írta az egyetem:
„Nincs olyan jogszabályi előírás vagy feltétel, amely alapján a kancellári tisztség és az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagsága összeférhetetlen volna”.

19? Lapot!