A városházi bizottságokkal variáltak az októberi, mai, most is tartó pécsi közgyűlési ülésen Péterffy Attiláék. Papíron jó ügyért és szükséges változtatások miatt módosították az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát (SZMSZ), de az igazi ok más lehet, sőt ha van nyilvánvalónak tűnő oka, akkor az nem az, ami a hivatalos indoklásban szerepel. A változtatás eredménye ugyanis az, és ez az, ami biztos és tény, hogy a városvezetést az elmúlt időszakban sokat bíráló két momentumos politikust visszahívták városházi bizottsági helyéről. Akikkel erről semmilyen módon nem tárgyaltak előzőleg.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Péterffy Attiláék megmaradt, szűk többsége, a három fővel csökkent (-4 fő, +1 fő), és már új, Pécs Jövője néven politizáló városvezető koalíció szavazta meg a mai, most is tartó, októberi közgyűlési ülés első napirendi pontját.

Az előterjesztés megszavazásával az SZMSZ-t módosították és átvariálták az eddig városházi bizottságokat. 

A mai közgyűlés első napirendi pontjaként elfogadott előterjesztésről a tegnapi egyik bizottsági ülésen lehetett hallani, de akkor még nem volt meg minden konkrétum, csak sejteni lehetett, hogy mi készül.

Az előterjesztést ma reggel, a közgyűlési ülés elején, pótlólagosan nyújtották be. Ez persze nem szabálytalan, csak nem túl elegáns, és minél fontosabb ügyről van szó, annál kínosabb. És egy olyan gyakorlat, amelyet korábban a korábbi ellenzék bírált a Fidesz hatalomgyakorlásával szemben.

Pécsett egy városházi bizottsági elnöki helyet és több bizottsági tagi pozíciót kapott a 2019. őszi, az ellenzék szempontjából elsöprő győzelmet hozó önkormányzati választást követően Pécsett a Momentum.

A változtatás következményeként azonban innentől kezdve a Momentumnak, illetve momentumos politikusnak már nincs Pécsett városházi bizottsági elnöki posztja. Topán Lászlót visszahívták a Környezetvédelmi és Innovációs Bizottság éléről, és kinevezték a helyére az LMP-s Kóbor Józsefet. És már nem tagja a Jogi és Ügyrendi bizottságnak Pokorádi Gábor, ott az ő helyét Horváth Tamás (Öt torony) foglalhatja el. Horváth amúgy a kulturális bizottság elnöke is, míg Pokorádi Gábor a városfejlesztési bizottságnak továbbra is a tagja – egyelőre legalábbis biztosan.

Emlékezhetnek, a Momentumnak Pécsett három képviselője van a pécsi önkormányzat közgyűlésében, és ők a városvezetést az elmúlt időszakban sokat bírálták, s többek közt nem írták alá a sokat bírált, Mellár Tamásék által antidemokratikusnak tartott frakciószerződést.

A fideszesek (pl. Csizmadi Péter frakcióvezető) és kvázi fideszesek (pl. Kővári János) is bírálták a városvezetés módszerét. És szerintük politikai leszámolás történt. Az alpolgármesteri posztjáról a DK-frakció többségének kezdeményezésére visszahívott, de még DK-tag képviselő, Bognár Szilvia szerint a legsötétebb időket idéző gyakorlatot láttunk, és ezért javasolta, hogy Péterffyék nevezzék át a Pécs Jövője frakciót Pécs Múltjára.

A momentumosok mindannyian szót kértek a napirend vitájában. Azt mindenki elmondta vagy utalt rá, hogy őket semmilyen módon nem vonták be ennek a döntésnek az előkészítésébe, velük nem tárgyaltak előzőleg arról, hogy mire készülnek, pedig személyükben is érinti őket a döntés. Tegnap volt már erről szó, de igazából és konkrétan csak ma reggel, kilenc órakor szembesültek azzal, hogy pontosan mit is akarnak Péterffy Attiláék.

A városvezetéshez tartozó frakciótagokon kívül mindenki más szerint politikai leszámolásról, pitiáner bosszúról van szó, és a lépésnek igazából ahhoz van köze, hogy a Momentum képviselői nem írták alá a többek, köztük például Mellár Tamásék (Mindenki Pécsért) által is bírált és antidemokratikusnak tartott új frakciószerződést.

„A mi szótárunkban ilyen, hogy politikai leszámolás, nem létezik. A politikában a szövetségek időről időre változnak, érdekek mentén” – fogalmazott Péterffy Attila. Pécs polgármestere Csizmadia Péter kérdésére válaszolt. A Fidesz pécsi városházi frakcióvezetője azt szerette volna tudni, amit Kunszt Márta tegnapi, jegyzőkönyvezett kijelentéseként meséltek a momentumosok, hogy ő konkrétan kimondta, hogy azért vették le őket a bizottsági helyekről, mert nem csatlakoztak az új városvezető szövetséghez.

Péterffy Attila azonban azt is kiemelte, hogy a Momentum továbbra is stratégiai szövetségese és partnere a Pécs Jövője frakciónak, nagyon jó a viszonyuk az országos és a megyei elnökséggel is, de a pécsi frakció tagjaival már nem. Ők önállóan gondolkodnak, más szempontokat vesznek figyelembe, mint a párt megyei és országos vezetése, ezért semmiképpen sem politikai, hanem személyi kérdésnek tekintik a velük való nézeteltéréseket. Péterffy Atttila egyébként, főleg a neki, a fideszes padsorokból címzett kérdéseknél elég sokszor emlegette válaszként a választók akaratát, és azt, hogy erről majd a választók döntenek vagy döntöttek.

Sajgó György (Momentum) azt mondta, hogy ők a várost és a körzetüket képviselik, és nem is szeretnék ezt összemosni az országos politikával.

Pokorádi Gábor (Momentum) megdöbbent reggel, amikor látta az előterjesztést, de nyilván ha a többség ellene szavaz, akkor ezt a döntést elfogadja, megy tovább, a pécsiekért és reméli, hogy ezt teszi majd az LMP-s Kóbor József is, aki korábban bírálta őket, de nemrég politikai okból csatlakozott Péterffyékhez és biztosi posztot és most legújabban bizottsági elnöki tisztséget is kapott.

Topán László szerint az, ami történt, általában banánköztársaságokban történik meg, másutt meg egyszerűen puccsnak nevezik. Topán örült annak, hogy a pécsi választók akaratát említette a pécsi polgármester, mert szerinte éppen megsértik a választások előtt megkötött szövetséget Péterffyék, és a pécsiek nem erre szavaztak. Az a fajta hatalomgyakorlás, amit most látnak, az utólagos, pótlólagos előterjesztésekkel, a bizottságok helyek elosztására és ügyrendjére vonatkozó ilyetén döntések éppenséggel aláássák a korábbi együttműködést. Vagy például az, hogy a leváltott és a DK-frakciótól jó messze, kispadba, a momentumosok és a fideszesek mögé ültetett Bognár Szilvia jelenleg egyik bizottságnak sem tagja (ő ugye korábban, ameddig alpolgármester volt, nem lehetett bizottsági tag vagy elnök). Topán arról is beszélt, hogy arra utalnak és az előterjesztés is ezt sugallja, hogy ők nem végezték jól a dolgukat, de jó lenne, ha végre valaki mondanak már erről legalább egy, érthető és épkézláb mondatot, hogy mit nem csináltak jól.

Ruzsa Csaba külsős, gazdasági alpolgármester (Péterffy Attila kérésének megfelelően) röviden indokolta a pécsi, kormánypárti ellenzék, illetve a Momentum politikusai és Bognár Szilvia által bosszúnak minősített módosításokat. A Baranya Megyei Önkormányzatra hivatkozott, amely augusztusban közölte velük, hogy az eddig előírt, integrált helyett immáron fenntartható városi stratégiát kell kialakítani az EU-nak való pályázati megfelelés miatt, ennek a szellemében, emiatt kellett átalakítaniuk a bizottságokat.

Ezzel az indoklással a fideszesek (pl. Kővári) nem voltak megelégedve, mondván nem hangzott el benne egyetlen komolyan vehető érv sem.

Az előterjesztést 14 igennel, 10 nem ellenében, nulla tartózkodással elfogadták.

Címkék:
KategóriákMETÁL