Október 23-án este, Budapesten, a pedagógusokért tartott nagy tüntetésen felszólalt egy 18 éves pécsi gimnazista is. Pankotai Lili nevét egycsapásra megtanulta az egész ország. Azt a Szabad Pécs írta meg, hogy a beszéd következménye az lehet, hogy távoznia kell a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumból, majd nem sokkal később a Telexen megjelent a hír, hogy Lili már nem a Nagy Lajos tanulója. Azt azonban mindeddig nem lehetett tudni, hogy önként távozott-e, hol folytatja, és miért váltott. A Szabad Európának és a Szabad Pécsnek adott interjúban elmondta azt, hogy mi történt vele az elhíresült slam poetry beszéd elhangzása óta.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Ki döntött az iskola elhagyásáról?
Én döntöttem a távozásomról, nem rúgtak ki. A döntésemet nagyban befolyásolta a légkör, az iskolán belül történtek, és a nyomás, amit annak a célnak az eléréséért tettek rám, hogy önszántamból hagyjam el az iskolát. Én nyilvánvalóvá tettem az igazgatóságnak az első megbeszélésen, hogy ugyanúgy, és ugyanitt szeretném folytatni a tanulmányaim. Sajnos, ez a későbbiekben sem sikerült, így kénytelen voltam távozni.
Mi alapján választottál új iskolát?
Mivel érettség után úgyis felköltöztem volna Budapestre, így ennek figyelembevételével kerestünk iskolákat. Az iskolakeresési procedúrában többen is felajánlották a segítségüket. Amit ezúton is szeretnék megköszönni mindenkinek, és nagyon hálás vagyok érte. Négy-öt iskola volt, ami először szóba került. Mindegyik lehetőséget mérlegeltük, és amivel a legjobban tudtam azonosulni, ami a legszimpatikusabb volt, azt az iskolát kerestük fel először. További iskolákat nem is kellett felkeresnünk, mert ide fel is vettek. Hétfőn hivatalosan is a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja lettem. Fontos volt számomra, hogy egy olyan gimnáziumban folytassam a tanulmányaimat, ahol nyugodt, befogadó körülmények között tudok felkészülni az érettségire.
És hogyan fogadtak téged, milyen volt számodra a nem is beilleszkedés, hanem ez az elképesztően gyors és felkavaró váltás?
A tanárok és diákok is rendkívül elfogadóan és szeretettel vártak. Számomra ez egy teljesen más világ, a lehető legpozitívabb értelemben.
Félsz attól, hogy a történtek, mindaz, ami október 23-a óta történt, befolyásolják majd, és nem pozitívan az érettségi terveidet?
A történések következtében megfordult velem a világ. Igaz, hogy pár ajtó becsukódott, de rengeteg másik ki is nyitódott, így a továbbtanulási szándékaim is valószínűleg más irányt fognak venni, ez még pontosan nem kristályosodott ki bennem. Volt, hogy felmerült bennem hogy rossz hatással lesz a tanulmányaimra, de az első hét az új iskolákban abszolút megnyugtatott, hogy jó helyen vagyok, és megfelelően fel fogok tudni készülni mindenre.
Térjünk azért vissza egy percre a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumhoz, és a nyomáshoz, ahogyan nevezted! Voltak-e, akár tanároktól, akár diákoktól konkrétan beszólások, vagy fenyegetések, mire is kell itt gondolnunk?
Értek atrocitások végül ezek miatt is döntöttem a távozásom mellet. Például kiküldött az osztályfőnököm óráról. Ezután közölte az osztállyal, hogy velem nem hajlandó elmenni az osztálykirándulásra, így beszéljék meg velem, hogy én ne menjek, különben az egész osztályt nem viszi el.
És mi lett ennek a vége? Vagy a megoldása, ha volt ilyen?
Végül lefújták a kirándulást, mindenkinek visszaadták a pénzt, és második félévre tették át az időpontot. Megkérdeztem ,hogy akkor mehetek e majd én is, erre az volt a válasz, hogy igen, ha még ide fogok járni akkor. A szalagavatóval kapcsolatban is ilyen, es hasonló kijelentések voltak. Ezekkel a történésekkel célba ért az üzenet, hogy nem szívesen látnak itt. Az érzelmi sakkban tartás, megfélemlítés minden skáláját átjártam abban a 3 hétben, amit a beszédemet követően még eltöltöttem a Nagy Lajosban.
Személyesen beszéltél az október 23-i fellépésedről, majd az iskolában tapasztaltakról az intézmény igazgatójával és az osztályfőnököddel?
Igen, többször is volt megbeszélés.
Magyarul, azt érezted abban a három hétben, az iskolai mindennapokban és a konkrét megbeszéléseken is, hogy nem akarják hogy ott legyél, az iskola diákja maradj?
Számítani is lehetett rá, és eléggé nyilvánvalóvá is tették. Az igazgató az engem tanító tanárokat nyilatkoztatta, és elmondása szerint – egy tanár kivételével – mindenki más azt nyilatkozta, hogy nem tudna velem együtt dolgozni a továbbiakban. Ez tette fel a pontot mindenre, ezen a ponton döntöttünk úgy, hogy el kell hagynom az iskolát, mert esélyem nincs az egyenlő bánásmódra. Véleményem szerint már csak egy utolsó gyomrost akartak rám mérni ezzel, és azzal ahogyan ezt közölték.
Mit értsünk ez alatt?
Elsősorban pszichológiai hadviselést folytattak ellenem. Bűntudatkeltés folyt, az iskolát ért támadások miatt, a kormányzati propaganda médiában elhangzott ocsmányságokból következő presztízsveszteség miatt, a pedagógusok frusztrálódása miatt stb. Amint bezártunk egy kaput, például felhívtam a figyelmet, hogy a sajtó viselkedéséért a sajtó a felelős, és nem én, akkor nyitottak egy másikat, amivel bűntudatot próbáltak kelteni. Az lett az érzésem, hogy a cél elkezdte szentesíteni az eszközt.
Nem lett volna egyszerűbb, ha kitesznek?
Úgy nézett ki a dolog, hogy nem akarnak mártírt csinálni belőlem a direkt úton való eltávolításommal, hanem addig maradok, amíg bírom, de arról meg gondoskodnak, hogy ez ne tartson sokáig.
Akikről beszéltél, azok fontos szereplők, de még így sem azonosítható egy iskolával, a Nagy Lajossal. Biztosan voltak, akik nem, vagy nagyon nem értettek ezzel egyet. Voltak, akik kiálltak érted? Ha nem, akkor az hogyan érintett?
Nem mondhatom kollektíven az egész iskolára, hogy nem álltak ki mellettem. Rengeteg diáktársam, és tanárok is voltak, akik valamilyen formában mellettem álltak. Nyilván, a tanárok helyzete sokkal nehezebb volt ebben a szituációban, ezért voltak, akik csak néhány szóval fejezték ki, hogy mellettem állnak. Elszomorítóan érintett, miként láttam a félelem jelenlétét, azt ahogyan akár tanárok, akár diákok csak négyszemközt merték elmondani a véleményüket, vagy a kiállásukat mellettem. Látni, ahogy félnek, hogy hasonló következmények várnának rájuk, mint rám. Számomra az a három hét teljes képet adott arról, hogy hol tartunk ma, és ennek a képnek a látványa volt a legfájóbb.
Beszéljünk a jövőről. Kértek, megkerestek már esetleg azzal, hogy foglalkozz a jövőben politikával, közélettel? Nem csak pártok feltétlenül? Egyáltalán hogyan állsz ehhez, főleg azután, ami történt?
Rengeteg felkérést kaptam a beszédem után. Mindazonáltal a döntés mindig az én kezemben volt és van is, hogy elfogadom-e őket. A lehető legjobban próbálom szűrni, és eldönteni, hogy mi az, amire igent mondok, és mi az, amire nem. Ez egy összetett kérdés nálam. Szeretném leszögezni, hogy egyetlen pártot sem képviselek, nem is szeretnék sehova belépni, senki nem fizetett vagy fizet nekem, és a közeljövőben sem tervezek senkit képviselni ilyen téren. Nem tartozom sehova. Jelenleg és a jövőben is, ha van, vagy lesz ügy, amiért kiállok és hangot adok a véleményemnek, az csakis kizárólag azért lesz, mert én úgy gondolom, és mert én fontosnak tartom, mint magánszemély vagy “közszereplő”.
Ez a cikk a “Szabad oldal” kezdeményezés részeként jelent meg, együttműködésben a Szabad Európával.
19? Lapot!
