PÉCS ? Nem fogadják el Bódis József válaszát a CEU-ügyben azok az egyetemi polgárok, akik többször is tiltakoztak a CEU ellehetetlenítése ellen. Azt ők ugyanis az egyetemi autonómia elleni támadásnak is veszik, ezért nyílt levelet fogalmaztak meg korábban, hogy a PTE rektora álljon ki ezen értékek mellett. Szerdán délután négykor pedig egy újabb, minden eddiginél nagyobb tiltakozó akció is lehet a pécsi Széchenyi téren.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Azt írják: mi, pécsi egyetemi polgárok továbbra is fenntartjuk az egyetem vezetésének címzett nyílt levelükben foglaltakat, és célul tűzik ki, hogy az egyetemi autonómia és demokrácia iránti elköteleződést képviselik az egyetemen.

Bódis Józsefnek, a PTE rektorának kedden átadott és azóta több, mint 560 aláírással megerősített levelükre érkezett választ a jelenlegi helyzet fényében ? nem tartják megfelelő súlyúnak, olvasható az újabb közleményben.

Szerintük ugyanis abban Bódis József úr a Magyar Rektori Konferencia (MRK) állásfoglalására hivatkozva hárítja el az egyetem vezetőjeként való kiállást. Úgy fogalmaznak, hogy tekintettel arra, hogy a MRK által kiadott állásfoglalás nem helyettesítheti a PTE kiállását, valamint tekintettel arra, hogy azt még a törvénymódosítás szigorítása és elfogadása előtt tették közzé, újra felszólítják az egyetem vezetését, hogy az egyetem polgárainak véleményét becsatornázva, határozottan álljon ki a CEU hallgatói, oktatói és dolgozói mellett és az egyetemi autonómia csorbítása ellen!

Ezután is várják mindemellett az aláírók csatlakozását, hiszen szerintük lényeges, hogy együtt szólaljanak fel sokan az egyetemi közösséget érintő ügyekben. Országosan és nemzetközi szinten is számos egyetem, kar, tanszék, szakkollégium és más egyetemi közösség nyilvánította ki szolidaritását a CEU-val. Tartozzunk közéjük mi is!

Végezetül azt írták, hogy fontosnak tartják a párbeszéd megindulását a felsőoktatás függetlenségéről és a tudás szabadságáról. Hiszik, hogy az egyetem az egyik legfontosabb helyszíne a szakmai, közéleti és társadalmi vitáknak. Ennek érdekében az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának kezdeményezését átvéve íindítanak Szabad Egyetemet a PTE karain. A kezdeményezés célja, hogy az egyetemi polgárok önszerveződésével nyitott diskurzust folytassunk a hatalomtól független, autonóm felsőoktatásról és az egyetemi demokráciáról. Várjuk a kezdeményezéshez csatlakozó hallgatókat, oktatókat és egyetemi csoportokat, például a Facebook-on.

 

KategóriákMETÁL