Indul a nagy terelési manőver, miután a Fidesz polgármesterjelöltjéről kiderült, nem túl hitelesen sikerült tanúskodnia egy perben. 

A cikk a hirdetés után folytatódik



A Népszava írta meg tegnap, hogy egy diákverős perben Vári Attila szavainak nem adott hitelt a bíróság. Hiába állt ki a Fidesz polgármesterjelöltje tanúként a pécsi egyetemistát a pécsi sportcsarnokban megverő biztonsági őrök mellett, a bíróság nem hitt neki és a diáknak adott igazat első- és másodfokon is.

Vári furcsa céges ügyeiről szóló korábbi újságcikkekre eddig nem reagált a kormánypárt, ám ezúttal tegnap és ma is küldött sajtóközleményt a Fidesz helyi szervezete. Ez azt jelzi, veszélyesnek tartják a jelölt népszerűségére a diákverős történetet.

A tegnapi (ál)felháborodott közleményben például azt írták, hogy a Mindenki Pécsért Egyesület “vért izzadva, a kákán is csomót keresve, kínok között erőlködve próbálja arcátlan módon bemocskolni a köztiszteletben álló, korábbi többszörös olimpiai bajnok és világbajnok és megbecsült sportoló Vári Attila nevét”. Meg persze gyurcsányoztak is szépen. Csak néhány jelző a közleményből: hazug, elfuserált, erdőégető, köpönyegforgató, sáros.

Valószínűleg úgy érezték, hogy ez kevés, és ma rákapcsoltak, először a kampányban elővették az eddig a spájzban pihentetett SOROST és a MIGRÁNSOKAT.

Miután leszögezik, hogy az ellenzék “belegyalogolt” a “méltán tisztelt és elismert” Vári Attilába, előhúzzák az adu ászt: “Ahogyan egykor, úgy most is eltagadják valódi szándékaikat, vagyis azt, hogy a Timmermans nevű szocialistán keresztül Sorosnak árulják a magyar városokat a migránsok betelepítésére. Ám tudniuk kell, hogy meg fogjuk védeni Pécset és a többi magyar várost mind hazugságaiktól, mind migránsaiktól, mert sok-sok ember nem feledi azt a gyalázatot, amit ők a magyarokkal műveltek.

Érdemes felidézni, hogy a 2016 őszi migrációs népszavazás előtt a pécsi önkormányzati lap és a Páva Zsolt polgármester is azzal riogatott, hogy migránsokat telepíthetnek be Pécsre. A népszavazás Orbánék szándékával ellentétben érvénytelen lett, de a migránsok nem jöttek.

KategóriákPOP