Michelisz Norbert megnyerte a vasárnap első futamát Malajziában, ahol a szakadó eső miatt el kellett halasztani a rajtot, majd a második futamot le is fújták, nemrég kezdődött. Az utolsó futam esti lesz, már ez is biztos, de ha a riválisoknak nem jön ki jól a lépés, már előtte ünnepelheti a magyar autó-motor sport első túraautó világkupa bajnoki címét.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Drámaibb és izgalmasabb nem is lehetett volna a végjáték a túraautó világkupa szezonzáró napja. Malajziában ugyanis az első futam előtt elkezdett esni az eső, ezért némileg csúszott a rajt, és ahogyan az Index tudósításában olvasható: “a mezőnyt csak a safety car mögött engedték elrajtolni”. Aztán az első futamot, ahogyan azt nagyon reméltük, az élről rajtoló pécsi-kimesházi Hyundai-pilóta, Michelisz Norbert nyerte meg. Ezzel 27 pontra növelte az előnyét a világkupa pontversenyben.

A második futamot azonban le kellett fújni menet közben a verseny körülményei közt, de a piros zászló beintése előtt Michelisz egy kanyarban még ki is csúszott a középső, ún. fordított rajtrácsos versenyben, amikor a pénteken mindkét időmérőt megnerő Michelisz nem indulhatott az első harmadból.

Michelisz Norbert első futamon szerzett elsősége azt jelentette, hogy még tovább tudta növelni a 15 pontos előnyét és most már 27 ponttal vezeti a világkupát, azaz, ha ebben a második futamban valami miatt fel kellene adnia a versenyt az őt üldöző, a pontversenyben a második helyen álló Guerrierinek, vagy nem lenne pontszerző helyen, akkor már az esti futamon (a körülmények miatt a harmadik, utolsó futam esti lesz Malajziában) Michelisz egyéni világkupa bajnoki címét már senki sem veszélyeztethetné, már bajnokként indulhatna. S akkor már “csak” a csapatvilágkupa győzelemért kellene két csapattársával küzdenie.

A legkedvezőbb és legsportszerűbb forgatókönyv, és remélhetően a legreálisabb is ugyanakkor az, hogy Michelisz Norbert szépen és jól autózva pontokat szerez, ha még a riválisai jól is futnak, és azzal szerzi meg az elsőséget a második futam végén.

Persze, elméletben még a pontversenyben hamadik helyen álló Mullernek is  van esélye arra, hogy nevető harmadik legyen belőle, hiszen még ő is ötven ponton belül van Michelisz mögött, de azért az ő végső győzelmére nem sokan fogadnának, az inkább csak elméleti.

Az újraindított második futamon Michelisz Norbert a 13. helyről indulhatott, de már az ötödik körben a 8. helyen autózott, igaz, a mezőnyt egyelőre Guerrieri vezeti.

Frissítés 12.55 – Az esti futamon dől el

Vége a második futamnak, Guerrieri nyert, Michelisz a nyolcadik lett. Még mindig vezet Michelisz Norbert a világkupában, de már csak 10 pont az előnye a pontversenyben. Yvan Muller bajnoki esélyei viszont elszálltak, az esti futamon két pilóta közt dől el az elsőség.

Frissítés 13.55 – Elindult a harmadik futam, Michelisz az élről indulhat

A pénteki időmérők megnyerése miatt a két “tiszta” futamban, azaz az első után a most elindult harmadikban,, azaz az utolsó (az idei világkupa sorozat legeslegutolsó) futamban Michelisz Norbert az élről indult.

13.58 – Michelisz autója súrolta Guerrieri autóját, a magya pilóta a harmadik jelenleg

14.00 – Az biztos. hogy az életnél semmi sem lehet drámaibb és izgalmasabb: megírni sem lehetett volna jobban: a végén, az utolsó, szezonzáró versenynap utolsó futamán dől el a világkupa-győzelem sorsa, a harmadik helyezett már kiesett az utolsó futam előtt, a két élen álló pilóta az első helyért versenyez, miközben éjjelbe csúszott verseny és szakad az eső .

14.04 – Pályán a safety car, egy versenyző kiesett – Előtte Michelisz már csak a negyedik helyen volt, míg Guerrieri az elsőn autózott. Ha Guerrieri beér és még a futamot is megnyeri, akkor Michelisznek is pontot kell szereznie, és nem lehet rosszabb mint harmadik, azaz dobogóra kell állnia ahhoz ebben az esetben az utolsó futamon, hogy a végén a legmagasabbra állhasson fel. A futamon 11 kört kell teljesíteni.

14.10 – Már nincs a pályán a biztonsági autó, Michelisz azonban még mindig csak a negyedik helyen autózik. A feladat most megelőzni a svéd Kristofferssont, hogy biztos legyen a végső győzelme a harmadik hellyel. A svéd azonban az előző futamban is nagyot ment, akkor harmadik lett. A legnagyobb ellenfél azonban az argentín Esteban Guerrieri, aki továbbra is vezet. Ha a második helyen autózó spanyol Mikel Azcona megelőzné, akkor a negyedik hely is világkupa győzelmet érne Michelisznek.

14.14 – És mire ezt leírtuk, addigra Azcona meg is tette, amiért most minden magyar hálás lehet neki: megelőzte az argentínt, az élre állt, a hatodik kör állása alapján tehát Michelisz a világkupa győztes. Kemény utolsó öt kör van hátra.

14.17 – Ahhoz, hogy Michelisz elveszítse a világbajnoki címet, Guerrierinek nagyon kemény hajrába kellene kezdenie, avagy annak, hogy Norbi kiszálljon a versenyből. Guerrieri ugyanis már csak a hetedik helyen autózik, Azcona előzése nem volt lökdösődés-mentes, ami miatt az argentín lelassult, és már Michelisz mögött van.

14.18 – Arra már gyakorlatilag már semmi esély nincs, hogy Guerrieri megelőzze Micheliszt a pontversenyben, ha Norbi beér a célba, mert Guerrireri visszaesett, már csak a mezőny közepén autózik.

14.25 – Tizedik kör, Michelisz az ötödik, újra a pályán a biztonsági autó, Guerrieri másodszor állt ki a boxba, valószínűleg technikai gond lehet az autójával.

14.33 – Utolsó kör, Michelisz ötödik, Guerrieri nagyon hátul, így már pontot sem szerez, Kristoffersson az élen.

14.36 – Megvan! Michelisz Norbert a drámai zárófutamon ötödik lett, ezzel világkupa győztes! Gratulálunk!

KategóriákPOP