Sajtóközleményben jelentette be azt Péterffy Attila, Pécs polgármestere hétfőn délután, hogy Pécsett is ingyenesen utazhatnak a helyi járatokon, azaz a Tüke Busz járatain az egészségügyi dolgozók. De voltak már, és az ígéret szerint lesznek is még más intézkedések Pécsett, amelyek az egészségügyiseknek kedveznek.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Mint írta a hétfő délutáni, friss pécsi városházi közlemény, Hoppál Péter parlamenti képviselő hétfőn nyílt levélben ismételte meg az Operatív Törzs ajánlását az egészségügyi dolgozók ingyenes utazására vonatkozóan a közösségi közlekedésben.

„Számunkra fontos, hogy a ránk váró nehéz időkben Pécsett egységes és erős közösség jöjjön létre, ezért köszönettel vettük Hoppál Péter levelét és elfogadtuk a javaslatát. Ennek értelmében Pécs polgármestere kiadta a szükséges utasításokat ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozók 2020 március 31-étől az új koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzet visszavonását követő 15. napig Pécsett ingyenesen vehessék igénybe a közösségi közlekedést.”

Az egészségügyi dolgozók közlekedésének megkönnyítése érdekében a járvány idejére ezen felül egyéb lépéseket is tettek, írták.

Már az elmúlt héten elkezdtüéj az egyeztetést a PTE klinikai dolgozói, a háziorvosok, házi gyermekorvosok és a szakrendelők egészségügyi dolgozói ingyenes parkolásáról a veszélyhelyzet idejére.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Folynak az egyeztetéseket annak érdekében is, hogy a különböző klinikai telephelyek között új, célzott és ingyenes helyi buszjáratokat vezessenek be, amelyek azokat a klinikai dolgozókat szállítják, akik napi szinten vesznek részt az új koronavírus elleni küzdelemben.

A pécsi egészségügyi dolgozók ingyenes utazásáról szóló polgármesteri utasítás részletei

A Tüke Busz Zrt. járatain valamennyi egészségügyi dolgozó korlátlanul, díjmentesen utazhat.

Utasítás hatálya: 2020. március 31-től a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig.

A korlátlan díjmentes utazási jogosultság igazolásának módjai

  • az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy
  • az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek részére kiállított, az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal vehető igénybe.
  • Ha a fentiek közül egyik sem áll az utas rendelkezésére, akkor az egészségügyi szolgáltató, vagy fenntartó által 2019-ben, vagy 2020-ban kiállított évi 12 alkalmas „Utazási utalvány”, valamint a személyi igazolvány és a lakcímkártya együttes felmutatásával is lehet díjmentesen utazni.
KategóriákMETÁL