Karantén a kanapén címmel indított beszélgetéssorozatot a Facebookon Veiszer Alinda és László Pál. Hétfőn este Jordán Tamás színművésszel, a Nemzet Színészével, a szombathelyi Weöres Sándor Színház korábbi igazgatójával és a POSZT korábbi alapító-fesztiváligazgatójával beszélgettek. A POSZT-ról is kérdezték.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A saját pozitív listájának az élén, de mindenképpen a dobogón szerepel Jordán Tamás élétében a szombathelyi Weöres Sándor Színházzal és az ottani igazgatói megbizatásával kapcsolatban történtek, mert annyi pozitív élmény érte, annyian kiálltak a színház és az ő személye mellett, hogy ez befolyással is bírt az életére, kicsit meg is változtatta, mondta Jordán Tamás színművész Veiszer Alindának és férjének, az újságírói pályáját Pécsett kezdő László Pálnak a Karantén a kanapén című beszélgetős műsorban.

Az Andorai Péter halála után a Nemzet Színészének is megválasztott színészóriást a sok más szempontból is érdekes és izgalmas beszélgetésben természetesen a POSZT-ról is kérdezték

Mint mondta, rettenetesen szomorú a POSZT miatt, amely az édes gyermeke volt, és amelynek a másik nevelőapja Simon István, a Pécsi Nemzeti Színház korábbi gazdasági igazgatója volt (ők ketten voltak éveken át a POSZT fesztiváligazgatói – B. A.).

Jordán Tamás szerint azonban, ahogyan a Magyar Teátrumi Társaság betette a lábát Pécsre, akkor ő sajnos már tudta, hogy vége lesz az addig megismert POSZT-nak, sőt vége lesz a POSZT-nak.

És szerinte így is történt, úgy látja, Vidnyánszkyék azt irtották ki, ami a legfontosabb volt, a fesztiváltól egyébként független, mégis meghatározó válogatási rendszert, illetve a fesztiválhangulatot – azt, amitől a POSZT tíz napjában mindig pezsgett a város.

Mostanra pedig beigazolódott szerint a 2018 nyarán elhunyt Kerényi Imre egykori rendező és színigazgató kulturpolitikusként mondott jóslata:

“mindenhol mi leszünk”.

Ugyanis a mostani szabályok szerint a részben állami fenntartású színházaknál a helyi önkormányzatnak is és a társulatnak is azt a személyt kell elfogadniuk színigazgatóként, akit a szakmai testület javasol, ahol a kormány delegáltjai és a kormányközeli emberek vannak többségben.

A POSZT-ról azt mondta, hogy most totális agónia van, és nem csak a koronavírus járvány miatt.

Megkereste őt a POSZT miatt Márta István, akit nemrég neveztek ki Moravetz Levente társaságában a POSZT-ot szervező POSZF NKft. élére. Azt beszélték meg, hogy az egyértelmű, hogy idén júniusban a koronavírus-járvány miatt nem lehet a POSZT-ot megtartani, de igazából igazi POSZT-ot később sem – ezért idén nem lesz POSZT. Merthogy az mostanra romokban van, az egészet újra kell építeni.

Valamit azonban szerinte is kellene csinálni ősszel mégiscsak. Nem egy rendes, szokásos POSZT-ot későbbre halasztva, de valamit, ami azt idézi és a POSZT-érzést egy kicsit visszahozza Pécsre.

És amire építkezve lehet jövőre egy rendes POSZT-ort szervezni, ami hasonlít a korábbi POSZT-okhoz.

KategóriákMETÁL