Hamarosan véget ér a nyári szünet, és ismét becsengetnek az új tanévre. Az iskolakezdés pedig nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is stresszes lehet, pláne, ha csemetéjük első alkalommal lépi át az intézmény kapuját.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A bevásárlást pedig nem célszerű az utolsó pillanatra hagyni, mert annak csak kapkodás és idegeskedés lesz a vége. Szerezzük be már most a szükséges eszközöket, hogy a vakáció utolsó napjai gondtalanul telhessenek. 

Ami sokaknak fejtörést okoz: a technikaórai felszerelés

Kezdjük is mindjárt talán a legnehezebb témával, azaz a rajz- és technikaórára szánt eszközökkel! Bár az iskola általában a szülők rendelkezésére bocsátja a felszerelések listáját, azonban a hatalmas kínálat nem teszi egyszerűbbé a bevásárlást.

Ami lényeges, hogy lehetőleg jó minőségű eszközöket válasszunk, melyekkel a gyerek könnyen tud majd dolgozni. A finnshop.hu oldalán kapható Fiskars gyermekollók például tökéletesek mind az iskolai, mind az otthoni vágási feladatokhoz.

A kis méret remekül illeszkedik az apró kezekbe, a penge kialakítása pedi egyszerűvé teszi a használatot. A kisebbeknek válasszunk lekerekített végű változatot, nehogy csemeténk kárt tegyen magában vagy egy társában, de nagyobb gyerekek, akik már magabiztosan bánnak az ollóval, használhatják a hegyes végű eszközöket is!

A gyermekollók rengetegféle színben és mintázatban érhetőek el a webshopban, így minden kisfiú és kislány meglelheti köztük a kedvencét. Pandamacis, katicabogaras, focis, nindzsás, virágos, csillámos, egyszínű, halacskás… És ez még csak az ízelítő!

Az olló mellett ne feledkezzünk meg a különféle festékekről, ecsetekről, színes ceruzákról, ragasztókról, színes papírokról és rajzlapokról sem! Mindenből azt a típust válasszuk, amit az iskola előír, nehogy feleslegesen megnehezítsük a gyerek dolgát.

Tolltartó

A felsős diákok előszeretettel használják a henger alakú “bedobálós” tolltartókat, amelyek a kis méret szempontjából mindenképp előnyösek, de egy kisiskolásnak nem ez a legjobb választás. Nekik ugyanis arra van szükségük, hogy a holmijukat rendszerezetten tárolhassák, és minden írószernek, radírnak meglegyen a saját helye.

Ezért alsó tagozatban ajánlott az úgynevezett emeletes vagy kihajtható tolltartók használata, amiben gumiszalagok tartják a helyükön az íróeszközöket. Sokkal egyszerűbb rendet tartani bennük, és könnyen észrevehető, ha valami hiányzik.

Iskolatáska

Itt szintén nem mindegy, hogy mekkora gyermekről van szó. Alsó tagozatban célszerűbb a szögletes aktatáska formájú táska használata, aminek a belseje több rekeszre tagolódik, merev a fala és az alja, így egymástól szeparáltan tárolhatóak a füzetek, könyvek és az ennivaló, innivaló. A merev kialakítás jobb súlyelosztást is biztosít, és kevésbé terheli a gyermek gerincét. 

Ha jó minőségű darabot vásárolunk, akár egészen az alsó tagozat végéig kiszolgálghatja a gyermeket, felsősként pedig valószínűleg úgyis másik, nagylányosabb vagy nagyfiúsabb táskát szeretne majd. 

KategóriákINFÓ