Manapság számtalan ember küzd emésztőszervi vagy anyagcsere-problémákkal, amiknek a java része a gyerekkora vezethető vissza, ezért különösen fontos, hogy a saját gyermekeink, unokáink esetében különleges figyelemmel járjunk el.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Mind a csecsemők, mind a kisiskolások, mind pedig a nagykorúvá váló kamaszok teste különleges kihívásokkal néz szembe az adott korban, és nekünk, szülőknek a feladatunk az, hogy úgy gondozzuk, neveljük, tereljük őket, hogy a minél egészségesebb gyerekkort minél egészségesebb felnőttkor kövesse. Mai cikkünkkel ebben próbálunk segítséget nyújtani!

A születést követő első pár év

Az újszülöttnek semmi másra nincs szüksége, csak az anyatejre, így neki még biztosan nem ajánlott a Marry Jane CBD olajok MCT olajának a fogyasztása. Az anyatej tökéletesen elegendő lesz számára, hiszen mind mennyiségben, mind minőségben folyamatosan alkalmazkodik az igényeihez. Az igény szerinti szoptatással a gyermek minden szükséglete fedezve lesz, hiszen az anyatejes táplálás nemcsak ételként, hanem vigaszként, fájdalomcsillapítóként és nyugatóként is hat a babára. Féléves kor körül azonban eljön a hozzátáplálás kezdetének az ideje.

Ismerkedés az ízekkel

Számtalan ajánlással találkozhatunk, minden esetben egyeztessük le az ételek bevezetésének menetét a gyermekorvossal vagy a védőnővel, ugyanis bármilyen hihetetlen, de itt ágyazhatunk meg a későbbi tejallergiának vagy lisztérzékenységnek is.

Roppant nagy felelősség hárul a szülőkre, hiszen nekik kell gondoskodni arról, hogy a gyermek a megfelelő minőségű és mennyiségű ételt fogyassza, amely ellátja őt a növekedéshez és fejlődéshez szükséges tápanyaggal.

Modern kori kihívások

Nincsenek könnyű helyzetben a szülők, hiszen a színes-szagos reklámok már millió okoseszközről támadnak, így nem csupán az egészséges étrend betartatása jelent kihívást, hanem az is, hogy a klasszikus, aktív gyerekkort biztosítsák a gyermeknek – kirándulással, játékkal, olvasással, szabad levegővel.

Ha már megvan a baj…

Sajnos sok esetben már megvan a baj, így ha te magad már küzdesz a fent említett emésztési zavarokkal, akkor akár a könnyen és gyorsan emészthető MCT olaj, akár a klasszikus CBD olaj is sokat segíthet, hiszen utóbbinak gyulladáscsökkentő, nyugtató hatásával jótékonyan hat az emésztőszervekre is!

Az MCT olaj nem terheli az epét, azonnal felszívódik, gyorsítja az anyagcserét, miközben valóban azonnali energiát ad. A CBD olaj más jellegű: fájdalomcsillapító, szorongás- és gyulladáscsökkentő hatása miatt közkedvelt, valamint segít kordában tartani az epilepsziát és a cukorbetegséget, sőt még a Crohn-betegséget is.

Keresd a minél természetesebb megoldást!

Mielőtt bármilyen mesterséges anyaggal terhelnéd tovább a testedet, fontos, hogy egyeztess a kezelőorvosoddal, hogy átbeszélhessétek az MCT olaj és a CBD olaj kúraszerű alkalmazásának a lehetőségét is, ugyanis ezek a szerek természetes úton enyhíthetik a tüneteket, miközben sok egyéb pozitív hatást is gyakorolnak a testedre!

KategóriákINFÓ