Az ellenzéknek nem sikerült összehoznia csődügyben a rendkívüli közgyűlést az ÖPE váratlan kiugrása miatt. Így Pávának megmaradt a lehetősége, hogy eljátssza a párbeszédre törekvő, megértő, konstruktív városvezetőt.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Hét képviselő kellett volna a rendkívüli közgyűlés összehívásához, egy darabig úgy volt, össze is jön a dolog, az ellenzékiek tárgyalóasztalhoz ültek és megegyeztek. Csakhogy az ÖPÉ-s Kővári János váratlanul saját pályára állt és meghekkelte az akciót, amelynek nyomán Páva Zsolt kénytelen lett volna összehívni a képviselőket. Kővári János kedden felszólította Páva Zsoltot, hogy hívja össze a közgyűlést csődügyben és saját javaslattal állt elő az ülés tematikáját illetően.

A kormányhoz és az önkormányzathoz közel álló, ülő és fekvő Pécsi Újságon ma este 19 óra 57 perckor megjelent egy cikk, amelyben Páva polgármester bejelenti, hogy a tervezettnél egy héttel korábban, szeptember 7-ére összehívja a közgyűlést.

Muszáj idéznünk szó szerint, mert annyira szépek és mélyen emberiek Páva Zsolt szavai:

Megértem, hogy az ellenzék izgatott, s szeretné elmondani mielőbb a véleményét, ezért kezdeményezem, hogy az eredetileg szeptember 14-re tervezett rendes közgyűlést már egy héttel korábban megtartsuk. Ezen pedig az ÖPE napirendi pontjait közösen az ellenzéki pártokkal meg is vitathatjuk. Úgy gondolom, fontos a párbeszéd, amennyiben az kulturált felvetéseken, kulturált formában zajlik.

Egész éjszaka állva fogok tapsolni!

Kis szépséghiba, hogy a cikkben egyetlen büdös szó nem esik arról, amiért az ellenzéki pártok össze akarták hívni a rendkívüli ülést, Páva végig azt hangsúlyozza, hogy ő csak jót akar tenni a pártokkal, mert zabszem van a seggükben, nem tudnak nyugton maradni. Pótolnánk ezt a nyilván nem szándékos mulasztást Páva és a lap részéről.

Az a helyzet, hogy a városnak minimum ötmilliárdos hiánya van, az is lehet, hogy jóval nagyobb, de erről hónapok óta kussolnak az aranyos illetékesek.

Szóval ez a helyzet. Várjuk a közgyűlést.

KategóriákMETÁL