Két ezüst- és egy bronzérmet gyűjtött be a magyar csapat a Nemzetközi Földrajzi Olimpián.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Idén Belgrád adott otthont az évente megrendezésre kerülő Nemzetközi Földrajzi Olimpiának. A nemzeti válogatóversenyeken kiválasztott középiskolások 41 országból érkeztek Ausztráliától Argentínán át Indiáig. A magyar versenyzők három érmet is szereztek, minden idők egyik legsikeresebb hazai szereplését produkálva ezzel – adta hírül a PTE.

A 160 versenyző közül négy magyar diákért szoríthattunk. Budapestről Verkmann Zsombor a Fazekas Gimnáziumból, Ujvári Márton az Eötvös József Gimnáziumból, Kliment Dávid a Veres Pálné Gimnáziumból, míg Kovács Eszter a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumból képviselte hazánkat. A csapatot a PTE TTK egyetemi docense, Trócsányi András készítette fel Bálint Dóra doktorandusszal, a felkészítés koordinátorával. A magyar versenyzők közül hárman is érmet szereztek: Kliment Dávid és Verkmann Zsombor ezüstöt, Ujvári Márton pedig bronzot vehetett át teljesítményéért.

A diákokat a HunGeoContest országos, angol nyelvű földrajzverseny keretében válogatják. A verseny és a felkészítés szakmai hátterét immár másfél évtizede a PTE TTK Földrajzi Intézete biztosítja.

KategóriákPOP