Bezárna egy nyereséget termelő üzletet? Elajándékozna egy nem fiatal, de még eladható autót? Sokan biztos, hogy nem, de Drávaszerdahely polgármestere igen.

A cikk a hirdetés után folytatódik



?Belefáradtam, s bár a magyar lovas nép, egyszerre több lovat megülni lehet, de nem túl sokáig, és nem is huszonkettőt, ezért döntöttem úgy, hogy bezárom a Hamburgerséget, a kiszállító- és reklámautót pedig elajándékozom? – ezzel kezdte a választ Alpár György, amikor felhívtam hétfő délután az újabb ötlete miatt. Éppen akkor kaptam tőle üzenetet a múlt héten, amikor kollégájáról, a pécsi polgármesterről írtunk cikket, mert elég necces módon helyezték egyfajta gyámság alá, vagy legalábbis gyengítették meg a hatalmát azzal, hogy bevonták a két fideszes pécsi országgyűlési képviselőt is a döntésekbe.

Szabadkozom is, hogy miért nem szóltam eddig vissza, de Drávaszerdahely polgármesterét is érdekli az ügy, van is róla véleménye. Egyrészt arról, hogy ezt vajon hogyan is gondolták, akik kitalálták, jogilag, merthogy nonszensz, másrészt meg a megyeszékhely rossz helyzete miatt, hiszen  ekkora tartozás nem egyik napról a másikra halmozódik fel.

És, ha már adósság, visszaterelem a szót a Hamburgerségre. Amiről azt kell tudni, hogy Baranya egyik legfontosabb turisztikai célja, a gyógyfürdőjéről híres Harkány főutcáján áll, és mint a neve is mutatja, hamburgerező. 

Fel is vetem neki, hogy amikor tavaly beszélgettünk róla, tettem is egy próbát náluk,  és nem bántam meg, mert jó ár-értékarányú hamburgert vettem náluk. Azért emlegettem ezt fel, mert akkor éppen a terveiről beszélt, arról, hogy talán még üzletláncot is lehetne indítani, de hogy Pécsett mindenképpen nyitni szeretne, mert jól megy a bolt. Szóval elpártolt tőled a szerencse? Ráuntak a hamburgerre?

 

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Rosszabb – felelte. A Hamburgerség megy, nem is rosszul, de ehhez nekünk erőn felül kell teljesítenünk. A párom most is éppen ott van az üzletben és felszolgál – 9 hónapos terhes. Szóval egy jól menő bolttól kell megválnunk.

Óránként nettó 600 forint, plusz étel-ital a munkanapokon, plusz a borravaló. Ezzel nem lehetett olyan embereket csábítani hozzánk hosszú távon, akiktől csak annyit kértünk cserébe, hogy végezzék jól a dolgukat, legyenek kedvesek a vendégekkel (pl. akár még érdekükben is állhatott volna, ha már nem megy alapra annak, aki vendégeket akar kiszolgálni, hiszen az övék volt a borravaló), és hogy legalább egy kicsit érezzék úgy, hogy az övék is a hely. De nem, sajnos nem ment. Jön a kisbaba, én elsősorban polgármester vagyok, csak azt követően A polgármester, de a mulatós zenei karrieremet sem szeretném elhanyagolni, és hát bővül a család is.

 

Innen jött, hogy akkor a Hamburgerség autóját is eladnánk. Aztán beszéltünk eg családdal, akik azt mondták, hogy nekik azért nincs autójuk, mert nem tudnak venni, de amúgy fenntartanák.  

Innen jött az ötlet, hogy nem adjuk el, és nem is gyújtjuk fel az autót, hanem elajándékozzuk, adományként egy arra érdemes, legalább kétgyermekes családnak. Az ötletet Alpár Görgy a Hamburgerség Facebook-oldalán jelentette be, és mára már 400 ezer megtekintés felett jár a bejegyzés. Több mint 200 családtól kapott már privátban levelet az ország minden tájáról, mert azt kérte, hogy privát üzenetben jelentkezzenek nála szeptember 30-án délig a rászorulók.

 

A Hamburgerség Facebook-oldalán aznap este, élőben lesz közvetítve a sorsolás, egy barátja másfél éves kisfia fogja majd a nevet egy gömbből kihúzni. Alpár György azt is elmondta a Szabad Pécsnek, hogy a 20 éves Fiat Brava tpusú autót természetesen már nem felmatricázva fogják majd átadni – ennél is fontosabb, hogy már az is biztos, hogy nem ugyanaz az autó lesz. Egy pécsi használtautó-kereskedés egy éves biztosítást és szervizt fizet például, valaki ígérte, hogy amikor elviszi a nyertes, majd ő előtte teletankolja a verdát, másvalaki pedig azt mondta, ő ingyen kilakatolja, és a felajánlások sora ezzel még nem is ért véget. Szóval az is lehet, hogy nem csak egy jó állapotú autót fog kapni a nyertes, hanem még sok más értékes felajánlást is.

KategóriákPOP