Aláírásokat gyűjt az ellenzéki párt Páva Zsolt lemondásáért.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Azzal a lapunkban és a Magyar Nemzetben is megjelent hírrel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót ma délelőtt a Széchenyi téren Szakács László baranyai szocialista országgyűlési képviselő, mi szerint az állam megvásárolná Pécstől a pogányi repteret, majd azt bérbe adná a Paks 2-t építő orosz cégnek. Felmerül a kérdés, mondta Szakács, hogy ezt miért nem a város teszi meg, miért adja oda az államnak a repteret egy egyszeri tőkeinjekcióért.

A politikus szerint a kormányzati szereplők mást és mást mondtak erről a témáról az elmúlt napokban. Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter például azt mondta, nem tud erről, aztán Hoppál Péter országgyűlési képviselő kijelentette, kormányzati szereplőkkel egyeztet arról, hogy bizonyos önkormányzati cégek vagy ingatlanok esetleg állami kézbe kerülhessenek, Fónagy János, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára Szakács László kérdésére azt válaszolta a parlamentben, hogy nem veszi meg az állam a repteret.

Szakács László elmondta, írásban is meg fogja kérdezni Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert és Lázár Jánost, hogy mi a kormányzat szándéka Péccsel, Pécs vagyonával. A következő pécsi közgyűlésre pedig egy előterjesztést fog bevinni az MSZP képviselőcsoportja, ami arról fog szólni, hogy a Pécs gazdasági életének szempontjából stratégiai jelentőségű, közszolgáltatásokat ellátó vagy éppen a pécsi gazdaság tekintetében kitörési pontot jelentő vagyonelemeket Pécs meg kívánja tartani, nem kívánja állami kezelésbe adni.

?Kíváncsiak vagyunk arra, hogy ezt a pécsi fideszes többség megszavazza-e.?

Szakács szerint Pécset nem lelkes, hanem lelketlen amatőrök vezetik, ezekre az emberekre nem szabad rábízni egy 145 ezres város sorsát. Ebből fakad az, hogy míg Pécs nemrég még egy régiós szerepre törő város volt, pezsgett a kulturális élet és voltak munkahelyek, addig ma egy üres ipari park van és menekülnek az emberek innen.

Elmondta, az MSZP azért gyűjt aláírásokat, hogy az egyébként is gyámság alá helyezett polgármester mondjon le, és írjanak ki időközi választást.

A Fidesz pécsi szervezetének elnöksége így reagált Szakács László szavaira:

“A szocialisták nem csak az országot tették tönkre, hanem Pécs városát is. Irányításuk alatt 40 milliárdos hitelt vettek fel és több milliárdos ingatlanvagyont kótyavetyéltek el. A pécsi szocialisták összesen 3 milliárd forintot költöttek jutalmakra néhány év leforgása alatt és jogszabályellenes körülmények között adták el a pécsiek közösségi közlekedésben használt buszait. A város és annak jelenlegi vezetése a szocialisták által okozott károkat hozzák helyre.”

KategóriákPOP