?Történelmi? napnak lesz vége hamarosan. Három éve robbant ki az Orbán-Simicska háború. Ez lett a magyar G-nap, amiről mindenki tudja ebben az országban, miért is hívjuk így február 6-át. Simicska Lajos akkor szinte minden újságírónak felvette a telefont, mielőtt elment ?szánkózni?. Mi az Index zseniális miniinterjúját idézzük fel az évforduló apropóján, lefekvés előtt kellemes olvasmány. Boldog G-napot Magyarország!

A cikk a hirdetés után folytatódik



Spirk József Simicska Lajos: Kirúgok minden orbánistát című írása szólt így 2015. február 6-án.

 

Tájékozódott róla, hogy mi történt a Magyar Nemzetnél?

Persze, tájékozódtam, most bemegyek a szerkesztőségbe, és mindenkit kibaszok.

De már nem kell, hiszen felmondtak.

Tudom, de nem érdekel. Még egyszer mondom, mindenkit kibaszok. Szar helyzetbe hoztak, én is akkor olvastam a közleményüket, amikor maga. Nekem nem szólt senki.

Hogyha mindenkit kirúg, akkor ki fogja vinni a lapot?

Higgye el, többször voltam már ilyen helyzetben, és mindig megoldottam. Kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet, akiket nem lehet megfélemlíteni meg lefizetni. Még egyszer mondom, mindenhol az én embereim fognak ülni.

Ön szerint miért mondtak le a lap vezetői?

Mondtam az előbb. Nagyon jól tudom, miről van szó. Orbán egy geci.

Mármint hogy azt gondolja, Orbán Viktorék vették rá a lapvezetést, hogy hagyják el a lapot?

Maga szerint mi más történhetett itt? Mondom, le is írhatja, Orbán egy geci.

Beszélt a miniszterelnökkel a helyzetről?

Dehogy beszéltem. Nem beszélünk már tavaly április óta. Szarok rá, hogy mit gondol. Még egyszer mondom, most bemegyek, kinevezem az én embereimet. És a lap továbbra is meg fog jelenni. Viszlát.

 


via GIPHY

 

 

KategóriákPOP