A Tiborcz Istvánhoz köthető Elios által elvégzett pécsi közvilágítás-korszerűsítési program szerződéseinek és előkészítő anyagainak is nyilvánosnak kellene lennie, Pécs honlapján közzétéve, ehhez képest a pécsi önkormányzat és Csizi Péter még képviselői közérdekű adatkikérésre is tikolózik Szakács László és Gulyás Emil MSZP-s politikusok szerint. Pedig még pécsi alpolgármesterként Csizi Péter vezette azt a bírálóbizottságot, amely végül az Eliost, hozta ki győztesként, emlékeztetett a napokban a Zoom.hu. Érdekesség, hogy Csiziék akkor egy, Gulyás Emil szerint egy nem túl vészes hiánypótlás miatt zártak ki egy, a Tiborcz-cégnél 120 millióval olcsóbb pályázót. Mindez még érdekesebb a Szabad Pécs által éppen csütörtökön megírt új részlet fényében, amely szerint még nem tudni, mi lett a pécsi közvilágítási program kapcsán hitelként felvett 190 millió forint sorsa, amely a kamatok miatt valójában kb. 266 millió forint terhet jelent a pécsi adófizetőknek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A szocialisták parlamenti frakcióvezető-helyettese és városházi képviselője egy csütörtök délutáni sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy szerintük nem kaptak ki minden szükséges anyagot a milliárdos hitelfelvétellel járó pécsi fejlesztésről. Nem kapták meg a szerződést, és a teljes levelezést sem, ahogyan az alvállalkozói szerződéseket sem.
Szakács szerint a közvilágítási program előkészítésében még pécsi alpolgármesterként részt vevő Csizi Péternek ki kell állnia Pécs közgyűlése elé, válaszolni az ellenzék kérdéseire. Például arra, hogy mikor találkozott Hamar Endrével, mikor Tiborcz Istvánnal, miben és hogyan állapodott meg velük, és került-e pénz a programból a Fidesz kasszájába. Páva Zsoltnak pedig arról kell számot adnia, hogy miért titkolják az adatok, iratok egy részét.
Komlón is kikérték, s ott megkapták a teljes adatsort, mint Szakács László elmondta, ki is derült, hogy a Tiborcz István pécsi barátjához, Hamar Endréhez köthető Sistrade Kft. készített tanulmányt a komlói világítás-korszerűsítés előtt. A volt bányászváros 7,5 milliót fizetett ki egy tanulmányra. Csakhogy Szakács azt is hangsúlyozta ezzel kapcsolatosan, hogy még a kitöltési útmutató is ott volt az iratok közt, amely alapján dolgozott a cég 7,5 millióért, s a meglátása szerint akár kb. egynapos munkával is elkészíthető lett volna az, amiért kifizették a nem kevés összeget. Komlón amúgy nem az Elios nyert, pedig ott volt a pályázók közt, de a nyertes U Light is beágyazott cég, hiszen referenciáik szerint dolgoztak Felcsúton, a Pancho Arénában is.
Szakács felvetette még azt is, hogy Pintér Sándor belügyminisztert megkérdezi majd a parlamentben, hogy a Belügyminisztérium pályázatokhoz szükséges támogató nyilatkozatai időben megelőzték-e a szakértői véleményeket.
Gulyás Emil pedig arra emlékeztetett, hogy kezdeményezte a közgyűlésen az Elios-ügyet vizsgáló bizottság létrehozását, de azt nem szavazta meg a fideszes többség.
A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

19? Lapot!