Forgalomba hozatallal elkövetett kábítószerkereskedés kísérlete miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség. A férfi éppenhogy belekezdett a drogüzletbe, de a rendőrség kapott egy fülest, és lecsapott rá.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A vádlott 2017-ben határozta el, hogy megélhetését kábítószer – marihuana – kereskedésből fogja fedezni, olvasható a baranyai vádhatóság hétfői közleményében. Ennek érdekében szerzett be cannabis-származékot, azt a lakásán tárolta. A férfi a kábítószert kiporciózta, mielőtt kereskedni kezdett volan vele, 110 daravb pakett gyűlt neki össze, melyet a lakás különböző részein rejtett el. A rendőrség a tényleges értékesítést megelőzően azonban egy lakossági bejelentés alapján a férfinál házkutatást tartott. A lakásában a drogot, valamint a kereskedéshez szükséges eszközöket megtalálta, majd lefoglalta. Az ügyészség szerint a férfi cselekménye a kábítószer kereskedés kísérletének a megállapítására alkalmas, melyért akár 8 évet is kaphat.

19? Lapot!