Vádat emelt a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség könnyű testi sértés vétsége miatt az ellen a pécsi ápolónő ellen, aki a gyanú szerint kb. egy éven keresztül nyugtató-, altatószerekkel mérgezte kollégáit.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Mint arról annak idején beszámoltunk, a vádlott 2015 novemberétől ápolónőként dolgozott Pécsett, az Idegsebészeti Klinikán. Később az is kiderült, hogy a nő szabadon védekezhet.
A vádirat szerint 2016 tavaszától kezdődően pszichiátriai gyógyszereket tett kollégái kávéjába, illetve ivóvizébe, azért, hogy kipróbálja és megtudja, hogy annak milyen hatása lesz.
A nővér mindezt heti rendszerességgel, hetente akár több alkalommal is megtette, és ezzel kollégáinak egészségsértést okozott. Az általa adagolt szerek hatására ugyanis feszültség, fáradékonyság, álmosság, izomgörcsök, valamint pánikszerű rosszullétek alakultak ki, mely negatív hatások órákon, illetve pár napon belül szűntek csak meg.
Az ápolónő beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban nem tudott érdemi magyarázatot adni.
Mivel a gyógyszerek okozta rosszullétek 8 napon belül elmúltak, így a vádlott cselekménye könnyű testi sértésnek minősül, amiért akár két év szabadságvesztés is kiszabható.

19? Lapot!