Orbán Viktor 2015 nyarán jelentette be Pécsett, hogy a baranyai megyeszékhely is csatlakozhat az általa, nem sokkal azelőtt meghirdetett nagyívű fejlesztési kormányprogramhoz, a Modern Városokhoz. Akkor a miniszterelnök azt ígérte, hogy a hazai nagyvárosoknak juttatandó, egyenként több tízmilliárd forintos fejlesztési pénzt tisztán hazai forrásokból fogják biztosítani.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Aztán persze nem feltétlenül lett így, hiszen egyebek mellett Pécs miatt kölcsönt kellett kérni, nem is akárhonnan.

Az egyik legfontosabb beruházás, a Pécsi Tudományegyetem új elméleti tömbjének  (új poktatási és kutatási épületének) építése kapcsán most értek oda, hogy letehették a 12 ezer négyzetméteres ház alapkövét. A ceremóniát pénteken tartották.

Páva Zsolt, Pécs polgármestere ugyanis már 2015-ben jelezte, hogy a Pécs rendelkezésére álló MVP-forrás egy részéről a városvezetés lemondott, és azt az egyetem számára engedték át. Így lett az egyik fő pécsi Modern Városok-beruházás a kezdetektől a PTE jelenlegi orvosi kari főépülete mögé tervezett új elméleti tömb felépítése.

Amiről a Szabad Pécs írta meg azt, hogy vélhetően a független és ellenzéki sajtóban a kormány egyik kedvenc építőipari cégeként emlegetett ZÁÉV Zrt. lesz majd a befutó. És így is lett. A hivatkozott cikkben arról is beszéltünk, hogy miért tartott ilyen sokáig (részben legalábbis), amíg eljutottak az alapkőletételig. Amúgy a ZÁÉV építette fel a Rátgéber László nevéhez kötödő pécsi kosárlabda akadémiát is, amelynek nemrégiben tarották az avatását. Sőt azt is mi írtuk, meg, hogy akár 20 milliárdos fejlesztés is jöhet, hiszen egy új fogászati klinikát is építenek a jelenlegi orvosi kari főépülettel szemben lévő területen. 

Szóba került a végdátum is, amire el kell készíteni, fel kell építni az új tömböt: 2020 nyara (második negyedévének vége). A beruházó cég vezetője azt mondta, hogy tudják tartani ezt az időpontot.

A beruházás mértékéhez és jelentőségéhez hűen ünnepélyes keretek között helyezte el Bódis József oktatásért felelős államtitkár, volt pécsi rektor, Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem jelenelegi rektora, Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Jenei Zoltán kancellár, Nyitrai Miklós orvoskari dékán és Peresztegi Imre, a ZÁÉV vezérigazgatója az alapkövet.

Az alapkő kivitelezése a PTE 3D Központjában készült, 3D nyomtatással, utalva egyrészt a technika és tudomány összefüggéseire, másrészt, a felnagyított emberi szövet struktúrára emlékeztető felület az egyetem és környezetének viszonyát, a kapcsolódások fontosságát szimbolizálja – írta közleményében a PTE. 

Majd arra emlékzetettek, ami a ceremónián is elhangzott, hogy mint az ismert is, Magyarország Kormánya a Modern Városok Program részeként mintegy 25 milliérd forint összeggel támogatja a Pécsi Tudományegyetemet. Azzal a kitűzött céllalt, hogy az intézmény versenyképességét erősítsék, az oktatási és szolgáltatási portfoliót fejlesszék, a külföldi hallgatói létszámot növeljék, és az ehhez szükséges infrastrukturális feltételeket biztosítsák.

Az Új Oktatási és Kutatási Épület okkal a program ?zászlóshajó? nagyberuházása, hiszen bruttó 10,669 Mrd forint összegből egy új szárnnyal bővül az orvoskar. A fejlesztés eredményeként új terek szolgálják az oktatási és a tanulási feltételeket, bővül a meglévő skill laboratórium eszközparkja, a legkorszerűbb diagnosztikai és terápiás eszközök beszerzése révén orvosi csúcstechnológiák biztosítják a képzés hátterét, bővül a hallgatók vonzásához és megtartásához szükséges szolgáltatási infrastruktúra, valamint teljes körű ingatlanracionalizálás valósul meg, amely kiterjed a zöldfelületekre, közlekedésre és parkolási lehetőségekre is. 

Inspirációk
Az épület tervezését több XXI. századi intézmény inspirálta. A szintenkénti ?open lab? architektúra és az épület kialakítása, a Janelia Research Campus (Howard Hughes Medical Institute, USA) és az új Max Planck kutató épületek (Németország) struktúráját ötvözi. A tervezést a méltán elismert TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft. jegyzi, amely az építész szakmában komoly referenciákkal bíró szellemi műhely. Az új tömb filozófiája: magas esztétikai minőség, funkcionalitás és fenntarthatóság. Mindez azért is lényeges, mert ?az ÁOK több évtizede nemzetközi környezetben versenyez a diákokért, és e versenyben fontos az oktatók számára is innovatív, a tudományhoz méltó körülményeket biztosítani. Kizárólag így lehetséges a komoly sikereket elért kutatók megtartása, és a fiatal tehetségek helyzetbe hozása, ezáltal az oktatási célok mellett a kutatási eredmények erősítése. A nemzetközi trend azt mutatja, hogy az orvosképzés iránti igény tovább nő a következő években. Az Európai Unió felmérései, valamint a magyar és a pécsi felvételi jelentkezési számok alapján is látható, hogy a nemzetközi képzésekre az elkövetkező tíz-tizenöt évben fennmarad a jelentős túljelentkezés.? – mondta el Dr. Nyitrai Miklós dékán az alapkőletételi ünnepségen.

(Fotók: Babos Attila/Szabad Pécs)

KategóriákMETÁL