Most már valóban rákerül ugyanis a Zsolnay Zrt. többségi tulajdonosának jelzálogjoga négy értékes pécsi önkormányzati ingatlanra. Amint azt ugyanis a Szabad Pécs megtudta, pénteken jogerősen döntött a Fővárosi Ítélőtábla, és elutasította Pécs MJ Város keresetét, amivel Bachar Najari jelzálogjog bejegyzését támadta.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A pécsi önkormányzat pereskedése több, mint ötmillió forint perköltséggel járt, amit 15 napon belül kell megfizessen a pernyertesnek, tájékoztatta a Szabad Pécset dr. Bodnár Imre, az alperes ügyvédje.

Mint ismert, amikor Bachar Najari kifizette a Zsolnay Zrt. adóságát a pécsi önkormányzattal (esetleg pécsi/baranyai politikusokkal) vélelmezhetően ebben az ügyben már előtte kapcsolatba került, sőt akár még össze is játszó, és valami miatt a Magyar Fejlesztési Banknál Najariék korábbi és jobb ajánlata ellenére is előnyben részesített WHB Vagyonkezelő Kft.-nek, azzal Najari a Polgári Törvénykönyv alapján megszerezte a mintegy 300 millió értékű városi ingatlan jelzálogjogát.

Bodnár Imre elmondta, hogy a földhivatal első fokon bejegyezte Bachar Najari jelzálogjogát, amit a város fellebbezéssel megtámadott, majd pert indított, szerinte jogilag nehezen értelmezhető indokok alapján, azzal a céllal, hogy megakadályozza a jelzálogjog bejegyzést. A perben azonban pénteken jogerős döntés született, így elhárult minden akadály, hogy Bachar Najari jelzálogjoga rákerüljön a város négy rendkívül értékes ingatlanára. A dolog pikantériája, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő , a magyar államnak és a Belügyminisztériumnak több, mint 10 milliárd forinttal tartozó pécsi önkormányzat kénytelen ötmillió forint perköltséget megfizetni, amelynek jelentős része Bachar Najari ügyvédjének munkadíja.

Bodnár Imre érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy milyen lehetőségek állnak Bachar Najari előtt a jelzálogjog tulajdonosaként, amennyiben nem kap a tulajdonostól, vagyis a pécsi önkormányzattól értük megfelelő ellenértéket: végrehajtást indíthat, amely során megszerzi az ingatlanokat, azaz ő lesz az új tulajdonosuk, azt követően pedig úgy hasznosíthatja azokat, mint bármely ingatlantulajdonos – vagyis eladhatja, kiadhatja azokat, vagy éppen hitelt vehet rá fel rájuk, stb.

KategóriákMETÁL