Gyárat épít a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben – jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A hírt elsőként az Index írta meg. A német autógyártó több mint egymilliárd euróért, azaz több mint  320 milliárd forintért fejleszt Debrecenben, és már a beruházás elején több mint ezer új munkahelyet létesít a városban – hangsúlyozta a külgazdasági miniszter. Ha igaz a pletyka, Pécs is versenyben volt helyszínként, a tervezés még egy korábbi szakaszában.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Szijjártó Péter a részletekről szólva elmondta, hogy egy, Debrecen melletti 400 hektáros területen alakítanak ki egy, a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal felvértezett üzemet. Egy gyártósoron állítanak majd elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. Az üzemben évi 150 ezer autót gyárthatnak majd.

Azt is elárulta, hogy a BMW-vel 14 hónapja tárgyalt a kormány, a cég több európai várost is megvizsgált lehetséges helyszínként. 

A külügyminiszer most is elmondta azt, amit Pécsett a biotechnológia üzem alapkőletételekor, nemrég, hogy a világgazdaságban gyors és mély változások zajlanak, igazából szerinte modern kori ipari forradalom zajlik, amelyben a vállalatok versenyben állnak az új technológiák alkalmazásáért, az országok pedig a beruházásokért. És Magyarország is benevezett ebbe a versenybe, alacsony adókkal, rugalmas munkaerő-szabályozással, duális szakképzéssel, színvonalas informatikai, műszaki képzésekkel.

Szijjártó szerint mára megkérdőjelezhetetlenné vált a magyar és a német gazdasági együttműködés, hiszen mintegy hatezer német vállalat csaknem háromszázezer magyar embernek ad munkát.

A kétségtelenül jó hírt a magyar külgazdasági miniszter nem sokkal azt követően jelentette be, hogy kiderült, hiába volt minden erőfeszítésük, a Tesla nem Magyarországot választja európai gyártóközpontja helyszínéül, hanem Németországot vagy Hollandiát.

 

 

A BMW-bejelentés egyben azt is jelenti, amit már sejteni lehetett, illetve amit pletykáltak is városi szinten Pécsett: hogy bár a pécsi városvezetés is nagyon szerette volna, ha a BMW Pécset választja, de ezúttal is lemaradtunk. Ha a pletykák igazak, az is eldőlt egy ideje, hogy nem hozzánk jönnek. Habár szerintünk igazából az is kérdéses, hogy a bajor cégnél ez valóban felmerült-e reális lehetőségként. És az is kérdés, vajon hol lehetett volna helyet adni a bajor autóóriásnak, hiszen, mint feljebb olvashatták, egybefüggő, 400 hektáros területen építik fel a gyárat. Egyelőre tehát a máig nem túl népes új pécsi ipari parkba nem fog bemenni a BMW, pedig pár éve, amikor még el sem készült, a déli ipari parkot az ország legjobbjának választották. Mondjuk, már az is röhej volt. Az még inkább, hogy nem sokat léptünk azóta sem előre. Bár ez inkább nagyon is szomorú.

 

 

A SZABAD PÉCS FÜGGETLEN HÍRPORTÁL, ÚJSÁGÍRÓK ALAPÍTOTTÁK, NINCSENEK MÖGÖTTÜNK SEM PÁRTOK, SEM ÉRDEKCSOPORTOK, SEM NAGY BEFEKTETŐK, EZÉRT TÁMOGATÁSRA SZORULUNK, ARRA KÉRJÜK OLVASÓINKAT, HA TEHETIK, KÜLDJENEK ADOMÁNYT A LAPUNKAT MŰKÖDTETŐ NONPROFIT KFT. E CÉLRA ELKÜLÖNÍTETT ALSZÁMLÁJÁRA, VAGY VÁLASSZÁK A MÁR ELÉRHETŐ PAYPAL-ON ÁT TÖRTÉNŐ UTALÁST A SZABAD PÉCSET KIADÓ NONPROFIT CÉG SZÁMLÁJÁRA.

A RÉSZLETEK ITT OLVASHATÓK

KategóriákMETÁL