Tatai Tibor, a 2017-es budapesti vizes világbajnokság kabalafiguráit tervező mohácsi grafikus beszélt a Szabad Pécsnek az immáron negyedik mohácsi Madárijesztő Találkozóról. A közösségi munka, a közben szerzett élmények és inspirációk legalább olyan fontosak, mint az,  hogy ismét legyenek madárijesztők, amelyeknek egyértelműen van a funkcionális mellett  esztétikai szerepük is.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az alkotások szeptember közepéig lesznek kiállítva egy, Mohácsra bevezető főút melletti területen.

Mint azt Tatai Tibor elmondta, egy baráti beszélgetésen vetődött fel egy, alapvetően művészekből álló társaságban, hogy alig látni mostanában madárijesztőket, és hogy ők igazából alkothatnának is. Aztán már minden más is jött az ötlettel: hogy állítsák ki a madárijesztőket, majd adják oda a gazdáknak, hogy igazi madárijesztőkké válhasssanak. Elsősorban a mohácsi szőlőhegyen termelő borosgazdák körében lettek kedveltek az alkotásik. Sőt, egyre többen csatlakoznak hozzájuk, külsős alkotóként, amire van lehetőség mindig, de legközelebb már csak jövőre. Merthogy lesz ötödik találkozó is, jövő augusztusban, amikor néhány napos műhelymunkában készülnek majd a jópofa alkotások.

 

KategóriákPOP