Csodálatos régészeti leletekre bukkantunk. Orbán és Páva is oda volt a biomasszaprogramért.

A cikk a hirdetés után folytatódik



2008-ban írta alá a pécsi önkormányzat a pécsi erőművel azt a 22 évre szóló, a helyi távhőszolgáltatás alapját képező szerződést, amit akkor és azóta is bíráltak helyi politikai szereplők. A kritikák szerint inkább az erőmű járt jól a hosszú távú kontraktussal, a város kevésbé.

Arra viszont valószínűleg kevesen emlékeznek, hogy Orbán Viktor a 2008-as közgyűlési döntés után Pécsen járt és a Dunántúli Naplónak elmondta, nagyon örül annak, hogy a Fidesz és az MSZP összefogva megszavazta a biomasszatüzelésre átálló erőművel megkötött szerződést.

A fideszes propaganda hónapok óta erdőégetőzi Péterffy Attilát, az ellenzék polgármesterjelöltjét, aki 2008 januárjától 2015-ig volt a pécsi erőmű igazgatója, tehát akkor már az volt, amikor Orbán Viktor pártelnök támogatólag beszélt a biomasszaprogramról és örült az erőmű-város szerződésnek.

Az is érdekes, hogy akkor még nagyon zöldenergiapárti volt a Fidesz elnöke, de valami 2010-ben megváltozhatott. Magyarország az egyetlen tagállama az EU-nak, ahol 2013 óta minden évben csökken a zöld energia aránya

De nem csak Orbán Viktor volt oda a biomasszaprogramért. Ebben a 2009-es, az időközi polgármesterválasztás előtt készült Páva Zsolt-interjúban a pécsi polgármester az Indexnek elismeri, hogy ügyvédi irodája dolgozott az erőműnek, miközben ő is szavazott a szerződésről képviselőként a közgyűlésben. Többek között a következőket mondja a politikus: “Az új biomassza erőmű több mint 2 ezer családnak jelent hosszú-távú megélhetést a terménybeszállítással, arról nem is beszélve, hogy a blokk elindulásával Pécs lesz Európa első Zöld városa, miután a távfűtés teljes egészében megújuló energiával történik majd.”

KategóriákPOP