És azt is, hogy mi fán, avagy egyáltalán fán terem-e az ?európai polgári kezdeményezés? nevű intézmény(?). A Transparency International (TI) Magyarország és a pécsi Emberség Erejével Alapítvány közös pécsi, szerda délután ötkor kezdődő programján ugyanis ezt is megtudhatják.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A beszélgetés a PTE ÁJK Faluhelyi Ferenc előadótermében lesz, a program neve/címe pedig ? és itt most nagy ?Civil aktivizmus az Európai Unióban: Az állampolgári érdekérvényesítés lehetőségei az uniós intézményrendszeren belül?.
Mindez a TI Magyarország Egymásból építkezünk c. rendezvénysorozatának a keretei közötti program is, annak második állomása.
A cél az állampolgárok aktív közéleti szereplésre való ösztönzése, a demokratikus folyamatokban való részvétel erősítése, a tudatos állampolgárság kialakítása, az Európai Unióval kapcsolatos ismeretek átadása. Több vidéki városban is lesznek hasonló beszélgetések, helyi szakértők, akadémikusok, civilek és újságírók részvételével.
Ma este Pécsett azt járják körbe, hogy az Európai Unió milyen intézményi lehetőségeket biztosít a polgárok számára a demokratikus közéletben való részvételre, illetve hogy ezek az eszközök milyen esetleges hatékonysági problémákkal küzdenek, különös tekintettel az európai polgári kezdeményezés intézményére. Illetve: megnézik, hogy egy átlagos európai polgár milyen módon tudja befolyásolni az uniós döntéshozatali folyamatokat, illetve hogyan tud kapcsolatba lépni az EU intézményeivel.
A panelbeszélgetés résztvevői
? Pálné Kovács Ilona (MTA levelező tag, MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete, PTE BTK, Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék)
? Pavluska Valéria (PTE KTK, Marketing és Turizmus Intézet)
? Polyák Gábor (PTE BTK, Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszék)
? Martin József Péter (Transparency International Magyarország, ügyvezető igazgató)
Moderátor: Babos Attila (újságíró, Szabad Pécs)
A rendezvény ingyenes, a részvételnek nem feltétele az előzetes regisztráció.
(Kiemelt fotó forrása: Pixabay.com)

19? Lapot!