Másfél év működés után úgy döntöttünk, lecseréljük a Szabad Pécs megjelenését. 

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az új külsőnk új rovatokat is hozott: a megszokott Metál (közélet és politika) és Pop (könnyebb műfajok) mellett a vélemények a Punk-ba, míg a kultúra, művészet és tudomány hírei a Jazz-be kerülnek.

A Szabad Pécs külsőleg megújult, de függetlenségünk, korábbi elszántságunk, kérelelhetetlenségünk a régi, ahogyan az is, ahogyan a sajtó mindenkori hatalmat ellenőrző feladatáról gondolkodunk.

Ahhoz viszont, hogy hosszú távon és biztosan működni tudjunk, a Szabad Pécsnek stabil és kiszámítható bevételekre van szüksége. Ezért döntöttünk úgy, hogy az eddigiektől eltérően a jövőben hirdetéseket is közlünk. A működéshez és a fejlődéshez, a minél több és jobb cikkekhez olvasóink előfizetéséből (támogatásából) és külsős munkáinkból származó források mellett hirdetési bevételekre is szükségünk lesz.

Mint minden mást, a hirdetési piacot is szinte teljes egészében uralja a kormány, de szerencsére csak szinte? Így bízunk benne, hogy sokan fognak mellénk állni hirdetőként is, nem beszélve arról, hogy meglátják a lehetőséget az új hirdetési felületben egy már ismert, kedvelt, és folyamatosan fejlődő oldalon való megjelenéssel.

A Szabad Pécs hírportál dizájnváltásával egyidőben indítjuk el ezért az új közösségi finanszírozási kampányunkat is, hogy a jövőben is nagyon sok, az eddigieknél is több fontos hírrel, a visszásságokat, visszaéléseket, korrupciót feltáró, bemutató anyaggal tudjunk nektek szolgálni.

Ha pedig úgy alakul, ahogyan reméljük, és sikeres lesz előfizetői/támogatói kampányunk, akkor több más magyar városban is ott lehetünk már régóta tervezett társoldalainkkal. Ehhez csak egy kis összefogásra van szükség!

A KAMPÁNY RÉSZLETEIT ITT TALÁLOD

Köszönjük, hogy velünk vagytok! Mi veletek vagyunk!

KategóriákINFÓ