A világ egyik legfontosabb és legjobb metálzenekara az amerikai Pantera. A banda már nem létezik, több ok miatt, belső feszültségek, majd egy tragikus haláleset miatt. A Pantera egyetlen egy alkalommal lépett fel Magyarországon, 1998-ban – csupán néhány évvel a kilencvenes évek eleje-közepe után, amikor a csúcson voltak, és a világ metálrajongói a lábaik előtt hevertek.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az Indexen olvastuk, hogy 2019-ben újra fellépnek Magyarországon, méghozzá Dunaújvárosban, a Rockmaratonon. Ami – és itt most nagyon személyesre vált e sorok írója – pécsiként. Illetve Pantera- és metálrajongóként rossz hír. Ugyanis, mint az ismert is, a Rockmaraton egy Pécsről indult, pécsiek által alapított metálfesztivál, amely néhány éve, több ok, köztük gazdasági, infrastrukturális és més helyi ügyek miatt kénytelen volt elköltözni Pécsről.
A Rockmaraton 2019 nyarán az énekes, Phil Anselmo speciális projektjét hozza el Magyarországra, amelyben a koncerten kizárólag Pantera-dalokat fognak játszani.
Azt is tudni kell Anselmóról, hogy az elmúlt években azzal is bekerült a hírekbe, hogy egy koncertjén náci karlendítés után azt kiabálta, hogy “fehér hatalom”, amiről később azt mondta, hogy viccelt, mert fehétbort ittak előzőleg. A zenekarával Pantera-szettel turnézó Anselmo a fellépéseket két korábbi, elhunyt Pantera-alapító tag emlékének ajánlotta.
(Kietelt fotó forrása: Youtube.com)

19? Lapot!