Beteszi a lábát a magyar állam a balatoni hajózásba (is), méghozzá feltűnő gyorsasággal: a múlt pénteken kihirdetett kormánydöntés január 31-ig ad időt arra, hogy a Balatoni Hajózási Zrt.-ben, a Bahartban tulajdonos önkormányzatok aláírják az erről szóló megállapodást a nemzeti vagyonkezelővel. Ha nem teszik, fizetniük kell, máig mintegy másfél milliárd forintot. Hétfőn délután az érintett balatoni településvezetők másfél órát (!) kaptak a nemzeti vagyonkezelőtől, hogy véleményezzék a megállapodás-tervezetet, melynek része az is: a Bahart-részvények innentől kezdve külső befektetők részére is értékesíthetők?
A cikk a hirdetés után folytatódik
Immár papírra írt tehát az a szép balatoni jövő, amiről eddig sokak csak rémálomként suttogtak: jöhetnek a befektetők, a ?tudjukkik?, akik, félő, hogy nem hajókázni szeretnének elsősorban a Balatonon, sokkal inkább a hajózási zrt. értékes, korábban állami, az utóbbi évtizedekben önkormányzati tulajdonú területeire, kikötőire fáj a foguk?
Az első lépés a magánosítás felé az államosítás lehet. Ahogyan ez már például bankok, magánvállalatok esetében is látható volt az utóbbi időben. És ezt a forgatókönyvet is sokan valószínűsítették a rendkívül értékes területekkel rendelkező Bahart esetében is. És íme, most le is zavarná a kormány azt az első lépést, amely ezt lehetővé teheti – méghozzá viharos gyorsasággal.
?A nemzeti vagyonkezelőtől hétfőn délután, negyed három után küldték el a megállapodás-tervezet, azzal: négy óráig véleményezzük – háborog a Szabad Pécsnek Lengyel Róbert független siófoki polgármester.
?Nem értem ezt a nagy kapkodást, a parlament elé nagy hirtelen beterjesztett és a fideszes ?szavazógéppel? elfogadtatott törvény-módosításokra emlékeztet a módszer. Másfél órát kapunk? A települések esetében képviselő-testületek hozhatnak csak ilyen horderejű döntést??

Az egyik felét Orbánék, a másikat Gyurcsányék adták
A Balatoni Hajózási Zrt. részvényeinek 51 százalékát 2001-ben az első Orbán-kormány adta a kikötővel rendelkező balatoni településeknek, a maradék 49-et 2008-ban kapták meg az önkormányzatok a Gyurcsány-kormánytól. Utóbbi megállapodás része volt az is, hogy 2012-ig 1,424 milliárd forinttal feltőkésítik a társaságot.
E kötelezettségük alól azonban – a települések kérésére ? több alkalommal is felmentést adott a kormány az elmúlt hét évben, egészen mostanáig. A múlt pénteken kihirdetett kormánydöntés is elengedi ugyan az önkormányzatok fizetési kötelezettségét, ám az állam most kér is ezért cserébe valamit. És nem is akármit: az 1,4 milliárd forintnak megfelelő részesedést a cégben, ami 35 százaléknyi tulajdonrészt jelent. Ma még Siófok a legnagyobb tulajdonos 44 százalékkal, majd Keszthely és Balatonfüred következik, 12 és 9 százalékkal. Az állami tulajdonszerzés után ez így módosul: magyar állam 35, Siófok 25, Keszthely 8, Balatonfüred 6 százalék.
Fizetni akartak
?Siófok mindenképpen rosszul jár – folytatja Lengyel Róbert. – Mi is, ahogyan a többi település, arra készültünk, hogy a 2019. január 31-i határidőig be kell fizetnünk az összesen 1,4 milliárd forintot, amiből Siófokra 776 millió esne. Ez nem kevés, komoly fejlesztéseket kellene ez esetben elhalasztanunk 2019-ben. Ha meg az állam ?vásárolja be? magát, akkor a részesedésünk csappan meg, és egy csapásra ablakon kidobott pénz lesz az a milliárdra rúgó összeg, amit még az előző városvezetés döntése alapján fizetett a város más tulajdonostárs települések részvényeiért, azért, hogy Siófoknak minél nagyobb tulajdoni hányada legyen.?

A fideszes polgármester is a befektetőktől tartott
?Így akadályozva meg, hogy ingatlanonként szedjék szét a Bahartot? – olvasható a siófoki képviselő-testület 2014. nyári határozatában. Az akkori fideszes polgármester, Balázs Árpád-vezette Balaton-parti város további részvény-felvásárlási szándékát indokolták így. Balázs Árpád is azt hangsúlyozta akkor, hogy az önkormányzati többségi tulajdonban tartás lehet a hosszú távú garanciája annak, hogy a társaság, mint a nemzeti vagyon része, hosszú távon is közösségi vagyonként működjön. Vagyis ne szedhessék szét, ingatlanait egyenként ne szerezhessék meg magánbefektetők.
Lengyelt ?elzárta? a Fidesz a Baharttól
? Ebben egyet kell értsek elődömmel – így a jelenlegi siófoki polgármester.
?Csakhogy most döntéskényszer elé állíttattunk és ne legyenek kétségeink, ha felülről jön az ?ukáz?, akkor a jelenlegi fideszes polgármesterek nem tudnak az állami akarat útjába állni. Azért sem, mert bár az önkormányzatok jól elkormányozták a balatoni hajózást, komoly fejlesztésekre már nem volnának képesek, egy új komp ára például egymilliárd forintra rúg. Sajnos azonban olyan ?bombákat? is belerejtettek a hétfőn megkapott megállapodás-tervezetbe, mint például az, hogy az önkormányzatok ezennel lemondanak elővásárlási jogukról, vagyis a részvények innentől kezdve értékesíthetők lesznek, külső befektetők számára is. Ez vészjósló, a nagy múltú, siófoki székhelyű cég jövőjét is komolyan veszélyezteti véleményem szerint. Ezt le is írtam az MNV-nek küldött válaszomban, más formában azonban nem tudok hangot adni aggályaimnak, hiszen 2014-es megválasztásom után képviselő-testületünk fideszes többsége azonnal ?elzárt? a Baharttól, a várost a társaság közgyűlésén a pénzügyi és tulajdonosi bizottság fideszes elnöke képviseli, miközben minden más települést a polgármester??
És mit kér a kormány a 12,6 milliárdért?
Kérdés lehet még az is: ha a kormány az 1,4 milliárdos tőkejuttatási kötelezettség elengedése fejében 35 százaléknyi tulajdonrészt kér, mit kér majd a 12,6 milliárdos fejlesztési forrásért cserébe? Ekkora összeget különítettek el ugyanis a Balatoni Hajózási Zrt. számára a 365 milliárd forintos Balaton-fejlesztési keretből. Hangsúlyozottan nem uniós, hanem hazai forrásból, amiből viszont mindeddig egyetlen fillért sem láttak a balatoni hajósok…
Keszthely a minta?
A keszthelyi vitorláskikötőt 2014-ben vásárolta meg az Orbán-vő, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó társaság a Balatoni Hajózási Zrt.-től. Már akkor arról lehetett hallani: ez lesz a ?minta?. Tiborcz és Mészáros Lőrinc azóta szálloda- és kempingtulajdonos is Keszthelyen, de nem csak ott, körben a Balaton partján. Keszthelyen szerda kora este lakossági fórumot tartottak. A helyi, fideszes többségű képviselő-testület ugyanis, úgy tűnik, megkönnyítené, ugyancsak sürgősséggel a Mészáros- és Tiborcz-közelbe került partmenti területeken magas hotelépületek (például egy 100 méter magas, 25 szintes toronyház!) és apartmanházak építését, többek között a vitorláskikötőnél is.
