Habár most már, pár nappal a szavazatok leadásának végső határideje előtt titkossá vált a voksok száma. Így csak tippelhetjük, hogy az eddig is felváltva élen álló fák közül kerül ki a nyertes.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A 135 éves pécsi mandulafára (avagy egy vagy két másikra, ha úgy tetszik valakinek) online lehet szavazni, mint megírtuk a www.treeoftheyear.org/home honlapon. És már csak néhány napunk van erre, a szavazás február 28-án lezárul, Az eredményeket valamivel később, március 19-én jelentik be a szervezők.

A korábbiakban, még a napokban is látszottak a több hete tartó szavazás részeredményei és a szavazatok száma alapján, és az eddigi különbség alapján az Oroszországból nevezett tölgyfa lehet az Év fája Európában, egyedül a pécsi mandulafának van, lehet a korábbiak alapján esélye azt megelőznie – több alkalommal is állt az első helyen a pécsi Havihegyi templom előtt álló, csavarodott törzsű fácska. Persze, a végső győztes az lesz, amelyikre február 28-ig adják le a legtöbb voksot. Szavazni akár két fára is lehet (többre nem), érvényes e-mail cím kell hozzá, majd az arra küldött érvényesítő üzenetben is rá kell kattintani a linkre, hogy a szavazat valóban érvényes legyen.

Szép lenne persze, ha a pécsi fa nyerne, de a  mandulafának egy dolog már biztosan sikerült: összehozta, egy platform alá rendezte a pécsi politikusokat, Páva Zsolt polgármester, de Péterffy Attila, az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a  Momentum támogatását is élvező független polgármester-jelölt is biztatta a Facebookon a követőit a pécsi fára való szavazásra, ahogyan Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület polgármester-jelöltje is fotódzkodott, sőt sajtótájékoztatót is tartott a mandulafa alatt. Ő nem egyet, hanem legalább hat posztot jegyez a mandulafáról, a legkülönbözőbb stílusokban. Sőt, egy videót is készített. Páva Zsolt kétszer posztolt a mandulafáról, mindkétszer az önkormányzat lapja, a Pécsma egy-egy írását osztva meg. Péterffy Attila pedig egy erősebb bejegyzéssel, az eredeti Európai Év Fája honlapot ajánlva biztatja szavazásra a pécsieket.


KategóriákPOP