A hivatalos városi megemlékezés pénteken tízkor, az ellenzéki délben kezdődik.

Az önkormányzat által szervezett hivatalos városi megemlékezés a Kossuth téren lesz és 10 órakor kezdődik. A 171 évvel ezelőtt kitört forradalmat és az azt követő másfél év eseményeit ünneplő műsorban fellép a Misina Néptáncegyüttes és a Csurgó Zenekar. Páva Zsolt polgármester ünnepi beszédet mond, lesz koszorúzás, szabadtéri táncház, kézműves foglalkozás és pónilovaglás.
17 órától felvonulást szerveznek huszárokkal és fúvósokkal a Fürdő utcától a 48-as térig, ahol koszorúzás lesz a Petőfi szobornál. Este hétkor a Kodály Központban átadják Pécs Város Kulturális Nagydíját.
A közös ellenzéki megemlékezés a 48-as téren lesz déltől. Ünnepi beszédet mond P. Horváth Tamás író, majd Rozs Tamás zenész, tanár verses-zenés összeállítáa következik. Ezt követően két Petőfi-vers következik, Bagossy László drámapedagógus A XIX. század költőit, Füsti-Molnár Éva színész pedig A nemzethez címűt mondja el. Elhangzik a forradalom 12 pontja is az ünnepségen. A megemlékezésen az összes ellenzéki párt részt vesz, ott lesznek a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom, és a Párbeszéd képviselői.
Tizennégy fok és kellemes tavaszi idő lesz, eső nem várható.

Keretes szerkezetek.