Súlyos sérülés nélkül megúszta nem mindennapi balesetét a tudomásunk szerint az a férfi, aki szombaton éjjel csapódott neki kocsijával egy parkoló autónak Pécsett.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Ovasói jelzés alapján kereste meg a rendőrséget a Szabad Pécs vasárnap délelőtt, egy szombat éjjeli pécsi balesetről kértünk tájékoztatást. Úgy tudjuk, bár ezt nem erősíthették meg a rendőrök, hogy a balesetet szenvedett autóban egy férfi ült, és habár akár tragédiával is végződhetett volna az eset, nagyon súlyos sérülés nélkül megúszta a kalandot.

A rendőrségtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egy autós szombaton késő este, nem sokkal éjfél előtt hajtott a Lánc utca és az Alsóhavi utcák felől, az Ágoston tér és az Ady Endre utca felé, amikor is utóbbira akart ráhajtani, azaz jobbra, keleti irányba ment volna tovább, de vélhetően nagyon gyorsan ment, ezért kicsúszott, áttérve a szembejövő autók forgalmi sávjába, majd a padkára felhajtva nekiütközött a járda másik felén álló kőből készült díszoszlopoknak. A balesetet okozó kocsi meg is pördült, s végül egy parkoló autónak csapódott. A helyszínre mentők, tűzoltók és rendőrök is érkeztek.

Címkék:
KategóriákPOP