Még mindig a választási adatokból szemezgetünk. Szentlőrincen maradt polgármester Koltai Péter, nagyon megverte a fideszes kihívóját. Pedig óriási mozgosítás volt a városban azért, hogy a Fidesz legyen “végre” az úr. Sellyén és Pécsváradon is volt ismétlés. Utóbbi mindenképpen érdekesebb hír.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Sellyén ismét Nagy Attila lett a polgármester, ismét függetlenként nyert a korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő. Egy ellenfele volt, Amigya Antal, ő is függetlenként versengett, azonban csak a szavazatok 32,35 %-át kapta, míg Nagy 67,65 %-ot ért el. Sőt, Amigyát a testületbe sem választották be, ahová szintén csak függetlenek kerültek be.

Szentlőrincen 2 762 fő (52,12%) szavazott. A legtöbben a korábbi polgármestert, Koltai Pétert akarták ismét a városvezetői székben látni. A baloldali-ellenzéki pártokhoz kötött, de függetlenként induló Koltai 1 582 szavazatot szerzett (57.93%), Csendes Istvánné (Fidesz-KDNP) 935 voksot (34.24%) gyűjtött. A maradék majdnem 8 százaléknyi érvényes szavazaton két független polgármesterjelölt osztozott. A testületnek – egy kivételtől eltekintve (Fidesz-KDNP) – független tagjai lesznek.

Érdekes eredményt hozott a választás Pécsváradon is, hiszen Zádori János három kihívójával szemben is meg tudta “védeni” a polgármesteri székét, kétharmados győzelmet aratott (66,83%) 57 százaléknál magasabb részvétel mellett. Mindez azért is érdekes, mert Zádori és társai ellen (az ártatlanság vélelme mellett) költségvetési csalás gyanúja miatt indult büntetőper az év elején, és Zádori a 700 milliós ügynek elsőrendű gyanúsítottja bűnsegédként a vádhatóság szerint. 

KategóriákMETÁL