Átadták a napokban a Tüke-díjat, amelyet évről évre olyan pécsiek érdemelnek, ki, akik Pécs hírnevét öregbítik. Az idei Tüke-díjat a Multi Alarm Zrt. vezérigazgatója, Zsolt László vehette át. Az ünnepségen kiosztották az Ifjúsági Tüke-díjat, és egy arra érdemes civil szervezetet is jutalmaztak.

A cikk a hirdetés után folytatódik



1997-ben alapították a Tüke-díjat, amit 2004 óta minden év januárjában átadnak, az idei díjátadó ünnepséget a napokban tartották, Pécsett, a Dóm őtárban. A Tüke-díj, arra érdemes pécsieknek való odaítéléséről a Tüke Alapítvány tagjai döntenek.

A pécsi Dóm kőtárban megtartott díjátadó ceremónián nem csak a most kitüntetettek és hozzátartozóik, valamint az alapítvány munkatársai jelenlétében, de sok már korábban díjazott személy előtt is adták át a Tüke-díjat.

Idén egy országosan is ismert és példaértékű, ráadásul 1991 óta működő pécsi vállalkozás, a Multi Alarm Zrt. (korábban kft.-t) alapítóját és vezetőjét, Zsolt Lászlót tüntették ki Tüke-díjjal. A díjátadón részt vett Péterffy Attila pécsi polgármester is, aki gratulált a díjazottaknak.

A civil szervezet kategóriában (2016 óta adják át) Tüke-díjjal tüntették ki a Pécsi Magyar-Finn Társaságot, amely immáron 46 éve működik – igaz, az első majdnem húsz évben nem formális keretek közt dolgoztak, Pécsi Magyar-Finn Baráti Klub néven, az egyesületet aztán végül hivatalosan 1993-ban alapították meg. A kitüntetést az egyik alapító, örökös tiszteletbeli elnök, dr. Végh József vette át.

Két éve, 2018 óta Ifjúsági Tüke-díjat is kiosztanak, ami különösen izgalmas, hiszen Pécs hírnevének öregbítőit, avagy olyanokat díjaznak eredetileg, akikik “Pécs fejlődéséhez példamutató tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak”. Az viszont biztos, hogy eddig is, s az idén is olyan fiatalok érdemelték ki a kitüntetést, akik koruk ellenére is megfeleltek ezen elvárásoknak.

Idén az Ifjúsági Tüke-díjat Szabó Attila vehette át. A fiatal pécsi tehetség Pécsett végezte általános és középiskoláját, a Leőwey Klára Gimnáziumban érettségizett, és már a gimnazista évei alatt megmutatkozott különleges tehetsége a fizikában és a matemetikában, nem csak hazai, hanem a legrangosabb nemzetközi versenyeken győzött, ő volt az első, aki a Fizikai Nemzetközi Diákolimpiát két egymást követő évben is megnyerte. Szabó Attila útja ezek után Pécsről Angliába vezetett, a Cambridge-i Egyetemre nyert felvételt.

via Pécsma

Címkék:
KategóriákPOP