Negyed négykor sikerült a tűzoltóknak eloltaniuk a lángokat. A pécsváradi polgármester családi házának udvarán álló fatároló gyulladt meg, a lángok átterjedtek a garázsra is, sérültekről nem tudunk.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Az egyik szomszéd értesítette lapunk információi szerint a tűzoltókat arról, hogy tűz ütött ki Zádori János pécsváradi polgármester házánál kedden délután. A helyszínre Komlóról két egység vonult, de Pécsről is érkezett egy csapat a katasztrófavédelemtől, továbbá önkéntes tűzoltók vonultak információink szerint Mecseknádasdról és Véméndről is. A lángok a fatárolónál csaptak fel, a tűz átterjedt a garázsra is, de az épület, amennyire tudjuk, nem gyulladt ki, a lángok keltette füst azonban a 6-os útról is látszott.

A nagyjából délután egy óra és fél kettő közt keletkező tüzet negyed négyre sikerült eloltani. Jelenleg az utómunkálatok zajlanak. A tűzvizsgálat csak ezt követően kezdődhet meg, az adhat választ arra, hogy mi okozhatta a tüzet.

Kerestük a pécsváradi polgármestert, több alkalommal is, de egyelőre nem értük el. A helyiek körében olyan pletyka is felröppent, hogy talán gyújtogatás történhetett. Azt nem tudjuk, hogy ennek lehet-e a legminimálisabb mértékben is bérmi alapja, avagy csak találgattak. Ahogyan azt sem, hogy csínytevésre gondolhattak, valami helyi ügy miatti “bosszúra”, avagy esetleg arra a korábbi bűnügyre, amelyben akár a polgármester is érintett lehet, a városvezető legalábbis egy büntetőperben többedik rendű vádlottként ül a bírósági padon.

Úgy tudjuk, volt olyan televíziós riporter, akinek sikerült személyesen beszélnie a polgármesterrel, és megkérdezte a gyújtogatással kapcsolatos pletykáról is. Értesülésünk szerint erre Zádori János úgy felelt, hogy azt nem tudja megerősíteni, hogy gyújtogatás történt volna, és ha kiderülne, hogy ez igaz, az nagyon durva eset lenne. Azt már mi jegyezzük meg, hogy ha valaki ártani akart volna, és ezért gyújtogatni, akkor nagyon nagy valószínűséggel nem a fatárolónál próbálkozik.

Amennyiben teljesen új információhoz jutunk, vagy pontosítani tudjuk a leírtakat, esetleg beszélni a későbbiekben a polgármesterrel, frissítjük cikkünket.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Frissítés 16.55 – „Magától nem gyulladhatott meg a farakás”

A Szabad Pécs időközben arról is értesült, hogy a polgármester egy másik nyilatkozata így hangzott: azt nem tudja, hogy “mitől gyulladhatott meg a farakás, de magától biztos nem”.

KategóriákPOP