Sok tehetséges művész, számos remek alkotás sőt életmű marad részben vagy egészében ?láthatatlan?. Viszont az orfűi példa is azt mutatja, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Egyedinek ugyan nem tekinthető, de szokványosnak, gyakorinak sem mondható, ha egy kis településen olyan eredményes, látványos képzőművészeti élet folyik, mint Orfűn. Vonatkozik ez a faluban élő művészek magas szintű munkásságára, illetve az alkotások bemutatására, közkinccsé tételére, vagyis kiállítások rendezésére egyaránt. Ez utóbbit az Orfűi Társaskör Egyesület vállalja magára.
Olyan civilek ők, akik tudják, hogy a kortárs magyar képzőművészet ?önérvényesítő képessége? igen alacsony. Sok tehetséges művész, számos remek alkotás sőt életmű marad részben vagy egészében ?láthatatlan?. Viszont az orfűi példa is azt mutatja, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie.
Nem elhanyagolható szempont, hogy Orfű adottságai kedvezőek: népszerű üdülőtelepülés, rendelkezik egy többfunkciós faluházzal, mely alkalmas képzőművészeti tárlatok rendezésére (bár a helyiek szerint nem ártana, ha az épületnek mesebeli bővülőképessége lenne), és az önkormányzat hozzáállása is kielégítő.
Az Orfűi Társaskör Egyesület ezt a körítést próbálja tartalommal megtölteni. A képzőművészeti életet – tucatnyi éve már – a jeles orfűi képzőművész Kováts Ferenc és a művészetbarát, valamint ?jószemű? gyűjtő dr. Harmat Béla irányítja gondozza, alapvetően a helyi és baranyai művészekre építve. Napjainkig, havi bontásban, évente 10-11 alkalommal jelentkeznek egyéni és csoportos kiállítással, illetve, esetenként egy-egy magángyűjtemény anyagát lógatják a falakra. A folyamatnak erős lökést adott a Kováts Ferenc és barátai által létrehívott stART Alkotócsoport, mely Orfűn talált otthonra ahol minden évben bemutatják a művésztelepükön készített legfrissebb munkáikat. Ezt továbbgondolva, kibővítve indították el a szervezők az Orfűi Őszi Tárlatot. A stART Alkotócsoport gondolati alapvetését a mindentől és mindenkitől való teljes alkotói függetlenséget megspékelve némi függőséggel, mely nem más, mint a kötődés, vonzódás Orfűhöz. A minőségen kívül erről kell csupán ?tanúbizonyságot? tenniük a kiállítóknak.
Idén, a hatodik tárlatra, ötvenöt alkotó egy-egy munkáját hívták meg a szervezők. Belátható, hogy botorság lenne neveket sorolni. A legmagasabb akadémiai végzettségű mestertől a természet gyermekének aposztrofált ösztönös ?őszseniig? sokféle művész képviselteti magát. (A hagyományosan kiváló minőségű, praktikusan kezelhető katalógusban felsoroltatnak a nevek is.) Természetesen az anyag műfajilag sem behatárolható. Az ismertebb festészeti, rajzos, fotós technikák mellett láthatók különféle metszetek, fa- és textilmunkák, a legváltozatosabb vegyes technikák és egy assemblage (különféle tárgyak egymáshoz illesztéséből, összerakásából, halmozásából létrehozott műalkotás) is.
Megnyitó beszédében Baky Péter festőművész leszögezte, hogy ez a kiállítás a kortárs magyar képzőművészet sokrétű lenyomata de, hogy maradandó élményt nyújtson, ne egy kiúttalan káoszt jelentsen a látogató számára, az a művész tehetsége, az alkotás magas nívója ellenére sem egyértelmű. ?Sokaknak nehéz felismerni, hogy amit látnak művészet, vagy sem, de ezt meg lehet tanulni. A látogatóból befogadót kellene nevelni és ez az oktatás feladata lenne.?
Bár a vizuális nevelés elhanyagolásáért, mellőzéséért elsődlegesen az oktatási rendszer a felelős, a helyzeten biztosan javíthat, a kortárs képzőművészeti alkotások minél gyakoribb bemutatása.
A VI. Orfűi Őszi Tárlat október 10-ig látogatható a Faluház Galériában

19? Lapot!