Ismét közgyűlési ülés van Pécsett, a képviselők tárgyalják a tavaly költségvetés módosítását és az új, 2020-as költségvetést, illetve annak az I. fordulója kiegészítő címet kapó szakmai anyagot. A közgyűlés előtt sajtótájékoztatót tartott a városházán az LMP országgyűlési frakciójának két baranyai parlamenti képviselője, Hohn Krisztina, az Új Kezdet alelnöke és Keresztes László Lóránt LMP-s képviselő a pécsi költségvetésről és adósságról, illetve az iparűzési adóval kapcsolatban felvetődött elképzelésekről.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A 2019-es pécsi büdzsé egészen stabil és kivételes költségvetése volt a pécsi önkormányzatnak, jelentette ki Csizmadia Péter, a Fidesz frakcióvezetője. Emlékezhetnek, a jogász végzettségű Csizmadia Péter volt az előző önkormányzati ciklusban a pécsi közgyűlés pénzügyi és gazdasági bizottságának a vezetője. Sőt, Csizmadia a 2018-as költségvetés is stabil volt, mert majdnem 5 milliárdos maradvány keletkezett, ami előtte soha. Azt nem tette hozzá, hogy a tavalyi EP-választás előtt kommunikálták ezt, aztán pár nappal később el is költötték a “maradványt”, azaz lényegében nem volt maradvány. Sem arról, hogy (feltehetően) azért javult a pécsi költségvetés helyzete, mert szinte példátlan módon gyámság alá vették a várost, kirendelték a Magyar Államkincstár szakértőit, és már 2017 közepétől kezdve nagyon szoros felügyelet alatt állt az akkori pécsi kormánypárti vezetés, gyakorlatilag nem ők döntöttek arról 100%-ban, hogy mit és mire költhetnek. A kifizetésekhez kincstári jóváhagyásra volt szükség.
Arról beszélt a 2019-es költségvetés újabb, utólagos módosításáról (például ilyen tételek miatt kellett módosítani a számokon utólag, hogy a Zsolnay-negyednek szüksége volt egy rendkívüli kiadásra, az egyik galériának új klímaberendezést kellett beszerezni).
Csizmadia szerint az irány, az ki van jelölve. Illetve arról is beszélt, hogy tavaly 9,7 milliárdos, rekordméretű iparűzési adóbevétel volt Pécsett. Ami szerinte azt is jelenti, hogy nem csak a költségvetés szerkezetének az átalakítása, hanem az előző pécsi városvezetés befektetésösztönző
Vári Attila is csatlakozott Csizmadiához, szerinte most már végre ki lehet jelenteni, hogy sikeres volt a 2019-es pécsi költségvetés.
Önök kijelenthetik, de mi sajnos nem tudjuk kijelenteni – fogalmazott erre röviden Péterffy Attila, Pécs polgármestere. Igaz, nem ma, hanem majd később, amikor elkészül az erről szóló jelentésük, de akkor részletesen és tényekkel, számadatokkal el fogják mondani.
Gúnyos kacajok helyett a költségvetés számait javasolja áttekinteni a pécsi városvezető koalíció tagjainak, jelentette ki Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület képviselője. Az volt fideszes országgyűlési képviselő és a múlt ősszel a Fidesz-KDNP-vel választási szövetségben induló ÖPE vezérének a szavait (feltehetően) azért mosolyogták meg a másik oldalon ülő képviselők, mert azt mondta, hogy az ÖPE az elmúlt öt évben ellenzékben politizált Pécsett. Kővári János azon kesergett egyébként még, hogy az iparűzési adó még mindig igencsak elmarad a Pécshez hasonló nagyságrendű városokéitól. Amúgy többször használta azt a kifejezést, hogy a szemben ülőknek objektíven el kell ismerniük, hogy éppen az, amiről ő beszél, az igaz. Például az, hogy amikor kb. a szocialisták voltak hatalmon, milyen pazarló beruházások voltak.
Kunszt Márta (DK) szerint a sikerpropagandával szemben érdemes azt a tényt rögzíteni, hogy 8,5 milliárdos adóssága van a városnak. Csizmadia Péter szerint viszont ő nem beszélt sikerpropagandáról, csak arra a hazugságra reagált, amire az új pécsi városvezetést adó pártok képviselői szerinte mantraként mondanak, hogy milyen rossz a helyzet Pécsett. Aztán felemlegette az Expo Centert és azt, hogy a korábbi városvezetés 3 milliárd forint jutalmat osztott szét, amit lehetett volna a közszolgáltatásokra fordítani. (Azt nem tette hozzá, hogy az ezzel kapcsolatos korábbi fideszes kommunikáció hamis volt, mert olyan számokkal és politikusokkal példálóztak, amelyeknek nem volt sok köze a valósághoz, hiszen a városháza dolgozóinak megítélt év végi jutalmak összegét is beleszámolták a kommunikált összegbe. Hoppál Péter volt akkoriban a Fidesz szóvivője.)
Újratárgyalják, pályázatják az önkormányzat és a város cégeinek a hiteleit és kiadásait
Ruzsa Csaba, Pécs külsős alpolgármestere szakmai jellegű hozzászólással szállt be a költségvetésről szóló vitába. Beszélt például arról, hogy az önkormányzat és a cégeinek az összes hitelét áttekintik és megpályáztatják. Valamint a céges szerződéseket áttekintik és újragondolják. A cél e tekintetben kizárólag a kiadások csökkentése a szolgáltatásoknak a nem csorbításával, és a bevételek növelése. Nem akarnak múltbáli kötelezettségeket nem teljesíteni.
Nem lesz több idejük a képviselőknek a pénzügyekre sem
Vári Attila szerint a 2020-as pécsi költségvetés megtárgyalásának az idejére vissza kellene állítani azt, hogy a rendelkezésre álló, az elmúlt év végén csökkentett időkeretet átmenetileg növeljék. Ezt elvileg csak rendeletmódosítással lehetett volna orvosolni, de ezt a lehetőséget nem is vették számba, aztán egy ennél “lazább” megoldási javaslatot szavaztatott meg Péterffy Attila, de ezt leszavazták végül a városvezető pártok képviselői.
Frissítés 10.35: véget ért a mai rendkívüli pécsi közgyűlési ülés, a rendes februári közgyűlés február 28-án február 18-án lesz. A képviselők elvitatkoztak még egy kicsit, aztán a többség megszavazta a két napirendi pontot, az előző költségvetés módosítását és a 2020-as büdzsét, illetve annak egyfajta tervezetét, mert a dokumentum az I. forduló kiegészítő címet kapta. Péterffy Attila ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy tárgyalni kíván a kormányzattal a 8,5 milliárd forint ütemezett, halasztott részletfizetéséről.
LMP: veszélyes gyakorlat lenne az iparűzési adó csökkentése/elvétele az önkormányzatoktól

Az LMP kedd reggeli pécsi sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt arról beszélt az új pécsi költségvetési tervezet tárgyalása előtt, hogy az, hogy a város ilyen nehéz pénzügyi helyzetbe került, ami miatt 8,5 milliárd forint rendkívüli kormányzati kölcsönt kellene az idén visszafizetni, az a kormány és a volt fideszes pécsi városvezetés felelőssége. Éppen ezért szerinte a kormánynak lenne a dolga ezt az ügyet kezelni, és jóváhagyni Pécs számára egy részletfizetést, vagyis azt, hogy a 8,5 milliárd forintot ne kelljen év végéig kifizetni. Ez egyébként egybecseng azzal, amit a pécsi városvezetés is szeretne elérni.
Hohn Krisztina pedig arról beszélt, hogy a kormány egyik tagja, Varga Mihály beszélt arról, hogy nem lehetetlen, hogy hozzányúljanak a helyi iparűzési adóbevételek jelenlegi rendszeréhez. Ez ellen pedig tiltakoznak, mert ha esetleg ez megvalósulna, akkor a települések nehéz helyzetbe kerülnének, akár egy kisebb településtől is elvehetnének több millió forintot ezzel. Ugyanakkor ez az elgondolás, ha megvalósításra kerülne azzal a veszéllyel járna, hogy az önkormányzatok a működési költségeik egy részét “pofapénzként” kapnák meg, vagyis az ellenzéki települések hátrányba kerülhetnének.

19? Lapot!