„Nyilvánvalóan nem ígérhetünk minden problémára megoldást. De a problématérkép elkészítésével (melyhez egy komoly közgazdász team felajánlását megkaptuk), témacsoportokba szedjük a helyi illetőségű és országos megoldásra váró kérdéseket” – írta a pécsi országggyűlési képviselő abban a nyílt levelében, amelyet pécsi vállalkozásokhoz intézett, és amelyet lapunkhoz is eljuttatott.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A csütörtöki keltezésű nyílt levélben Hoppál Péter azt írja, hogy a koronavírus járvány okozta országos veszélyhelyzet egyik legaggasztóbb hozadéka – a legnagyobb érték, az emberélet veszélyeztetettsége mellett – “a gazdasági konjunktúra megtorpanása”. Mivel a vállalkozások viszik a hátukon a magyar gazdaság javát, ezért csakis a problémák minél hatékonyabb, gyors feltárása vezethet a bajban a várható káros következmények enyhítéséhez, írta.

Majd azt, hogy április 5. vasárnap 12 óráig várja a vállalkozások problémafelvetéseit, megoldási javaslataikat a javaslat.pecsicegek@gmail.com email címre, legfeljebb 500 karakterben a cég tevékenységének bemutatásával, további 1000 karakterben a legfontosabb problémával, megoldási javaslattal, ha szükséges, további melléklet csatolásával.

Várják minden pécsi illetőségű, vagy agglomerációs mikro-, kis- és közepes vállalkozás problémaleírását és javaslatát.

„Szeretnénk rögzíteni, hogy nyilvánvalóan nem ígérhetünk minden problémára megoldást. De a problématérkép elkészítésével (melyhez egy komoly közgazdász team felajánlását megkaptuk), témacsoportokba szedjük a helyi illetőségű és országos megoldásra váró kérdéseket. Célunk a nyilvánvalóan jelentkező piaci károk gyors feltérképezése, azok mérséklése a lehetséges beavatkozási pontokhoz történő gyors eljuttatáson keresztül.” 

Támogasd a Szabad Pécs működését!

A problématérképet a Pécs-Baranyai Kereskedelmi- és Iparkamara vezetésével egyeztetik, akikkel terveik szerint az így is feltárt esetekkel közös javaslatok elkészítésében együttműködnek.

12.25 A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a PBKIK is három hete már elkezdte a helyi vállalkozások gazdasági problémáinak összegyűjtését

Erről ebben a cikkünkben írtunk. Egyebek mellett az is szerepelt a cikkben, hogy a helyi iparkamara a pbkik.hu/koronavirus oldalon gyűjti összefoglalóan a cégeket, helyi vállalkozókat érintő fontos és szükséges információkat, és azt folyamatosan frissítik is. Illetve, hogy mindemellett a helyi kamara várja az érintett ágazatok és vállalkozások véleményét a pbkik@pbkik.hu címre.

Hoppál Péter nyílt levele

KategóriákPOP