Magyarországi idő szerint 1920. június 4-én 16 óra 32 perckor a versaillesi Nagy Trianon-kastély folyosóján (La galérie des Cotelles) aláírták a trianoni békeszerződést.

A cikk a hirdetés után folytatódik



A békeszerződéssel Magyarország elvesztette területének mintegy 71, lakosságának mintegy 58 százalékát. Tíz évvel korábban több, mint 18 milliós volt az ország, a békediktátum után alig több, mint 7,5 milliós lett.

Magyarország számára így zárult a vesztes I. világháború.

A trianoni békeszerződést a világháborút lezáró Párizs-környéki békeszerződések részeként  kötötte meg Magyarország a győztes antant szövetség országaival. Abban írásba foglalták, hogy Magyarország felelős a háborúban győztes államoknak okozott károkért, és rendelkeztek az emiatt teljesítendő jóvátétel feltételeiről is.

A békeszerződést a Magyar Királyság nevében a Horthy Miklós által kinevezett Simonyi-Semadam-kormány képviseletében és felhatalmazásával a magyar küldöttség vezetője, Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, illetve Drasche-Lázár Alfréd államtitkár és rendkívüli követ írták alá.

A békeszerződés korlátozta a magyar hadsereg létszámát is, és megtiltotta légierő működtetését, hazánk pedig ezek után nehézfegyverekkel sem rendelkezhetett.

A Magyarországgal, a Magyar Királysággal szembeni példátlan fellépés miatt a trianoni békeszerződést a magyarok túlnyomó többsége egy friss felmérés szerint is igazságtalannak és túlzónak tartja. A közvélemény-kutatást a Trianon 100 MTA-Lendület Kutatócsoport készítette.

Ma a Nemzeti ünnepek és emléknapok elnevezésű kormányzati Youtube-csatornán már reggel nyolc órától számos programot és műsort követhetnek egészen késő estig, a nap második felében koncertek lesznek. Délelőtt 10 órától Balogh Gábor történész tart rendkívüli történelem órát a trianoni szerződésről és következményeiről.

A békediktátum aláírásának napja tíz éve a Nemzeti Összetartozás Napja is, törvénybe foglalt emléknap, amelyről Pécsett is megemlékeznek, és a szerződés 100. évfordulója miatt különleges programmal is készülnek. Mindenkit arra kérnek azonban, hogy tartsák be a járványveszély miatt a közterületek látogatására vonatkozó szabályokat és ajánlásokat. 

„Mi, pécsiek emlékezzünk együtt! Június 4-én, csütörtökön délután fél ötkor, a békeszerződés aláírásának időpontjában megszólalnak a harangok. A körülményekre tekintettel a szociális távolság betartásával a város főterén álljunk meg egy percre, emlékezzünk csendben, majd közösen énekeljük el a magyar himnuszt! (…) emlékezzünk közösségként, és mutassuk meg, mit jelent az összetartozás!” – olvasható a ma délutáni megemlékezéssel kapcsolatban Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármesterének közleményében.

KategóriákMETÁL