Sokat és sokszor idézték Bogdán László, a tragikus körülmények közt elhunyt volt cserdi polgármester, cigány polgárjogi aktivista szavait, gondolatait az elmúlt években. Nagyjából azóta folyamatosan, amióta úgymond kilépett a fényre, politikus lett, és az egyik leginkább ismert programjáról, a “köcsögmentesítésről” (azaz roma és más hátrányos helyzetű fiataloknak szóló, nem hagyományos bűnmegelőzési programjáról) beszélt a nyilvánosságban. Most a Szabad Pécs három frissen feltöltött, de korábbi videóval bővíti az idézhető megszólalások számát.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Egyfajta adósságként gondolt e sorok szerzője arra, hogy egy sikeres (=teltházas) és helyenként kifejezetten izgalmas programról végül nem született beszámoló, noha lett volna helye nagyon is az újságban.

A programra elmentem, az alapanyag megszületett, de végül nem került arra sor, hogy közöljem.

Ma amikor reggel hírét vettem, annak, hogy mi történt (sőt kiderült aztán az is, hogy már tegnap eltűntként kereste a rendőrség Cserdi azóta elhunyt polgármesterét), igyekeztem korábbi saját fotókat is keresni Bogdán Lászlóról. Így került elém néhány videó a 2017-es, eddig még nem publikált beszélgetésről, amelyeket szerencsére nem töröltem le.

A beszélgetést Kiss Tibor Noé vezette, a két vendég Beck Zoltán és Bogdán László voltak, a helyszín pedig a pécsi Széchenyi téri Bazár pincehelyisége. A három rövid videót újra megtekintve – amelyekben Bogdán László többek közt a migránsokról, vagy éppen a roma fiatalokról beszél – úgy döntöttem, hogy ha 2,5 év távlatából is, de publikálom. És nem csak azért, mert “ma” is érvényesek, hanem mert ma talán még többekhez “elér” majd.

Támogasd a Szabad Pécs működését!

Bogdán László halála: Betegség lehetett a döntés oka? – Gyurcsány Ferenc is megemlékezett

Mindeközben a kormánypárti M1 Híradó arról ír, hogy szerelmi csalódás állhatott a polgármester döntésének a hátterében.

KategóriákMETÁL