A pécsi fideszesek Pécsett reklamáltak a közgyűlésben, majd külön közleményben is, mondván, NE ANNYIT adjanak Péterffyék a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő szociális dolgozóknak, AMENNYIT MEGSZAVAZTAK, hanem többet. A lapunk által külön cikkben is megírt pécsi fejleményre felfigyelt két LMP-s országgyűlési képviselő, Ungár Péter és Keresztes László Lóránt is, majd Kásler Miklós miniszterhez intéztek kérdést. Azt, hogy akkor ezek után mégis adnak-e a szociális dolgozóknak jutalmat. A választ talán sejtik, de lejjebb megírjuk, mit mondtak pontosan.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Egyeztet-e a pécsi Fidesszel? – ezzel a címmel nyújtott be Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez írásbeli választ igénylő kérdést Ungár Péter (LMP) és Keresztes-László Lóránt (LMP).

A beadványban arra hívták fel a miniszter figyelmét, hogy a pécsi fideszesek Pécsett a szociális dolgozók COVID-jutalmát is nagyon helyeselték, sőt nem is voltak a mértékével elégedettek. Pedig Pécsett ők is kaptak COVID-jutalmat a független polgármester és az ellenzéki pártok koalíciója által vezetett városban. Nem úgy, mint országosan.

A Szabad Pécs hívta fel egy cikkében a figyelmet az ellentmondásra, miszerint az egyik pécsi fideszes városházi képviselő azt szerette volna egy módosító javaslat benyújtásával elérni a rendkívüli pécsi közgyűlésen, hogy a koronavírus-járvány miatt Pécsett jutalmazni kívánt szociális dolgozók jutalma a Péterffyék által javasolt egyszeri fejenkénti nettó 25 ezer forint helyett nettó 50 ezer forint legyen.

Az ellentmondás (vagy éppen arcpirító politikai szemtelenség) nyilván nem az, hogy többet kapjanak-e a dolgozók (mert, az biztos, hogy megérdemelnék a tripláját vagy négyszeresét is) hanem az, hogy országosan a COVID elleni védekezésben nem tüntették ki a szociális dolgozókat. Ráadásul Pécsett 8 milliárdos kormányzati kölcsönt kell visszafizetni év végéig a Fidesz-KDNP általi városvezetés gazdálkodása miatt.

A Fidesz kevesli a szociális dolgozóknak adandó pécsi jutalmat, Orbánék országos döntése ellenére is

Ungár és Keresztes ugyanígy emlékeztette Káslert, hogy a miniszter szavai szerint a szociális dolgozók azért nem részesültek az egészségügyiseknek juttatott bérkiegészítésből (az egyszeri 500 ezer forintos jutalomból), mert

„a kiegészítő jövedelmek esetében, bizonyos differenciálásra szükség volt, hiszen bármennyire szeretné a kormány, és személy szerint én is, hogy mindenkinek a jövedelmét emeljük meg, ezt csak a gazdasági lehetőségek határáig tudjuk megtenni.”

Ezzel kapcsolatban az LMP-s országgyűlési képviselők azt kérdezték Kásler minisztertől, hogy

  • 1.) A pécsi Fidesz frakció tagjai nincsenek tisztában a gazdasági lehetőségek határaival?
  • 2.) A pécsi Fidesz frakció tagjainak álláspontja változtat-e Miniszter úr álláspontján?
  • 3.) Ha a Fidesz elvárja Pécs városától, hogy gazdálkodja ki ezt az összeget, akkor el lehet ezt várni az államtól is?

A kérdésekre a miniszter helyett Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára adott választ. A lényeg: az államtitkár szerint egy pécsi önkormányzati belügyről van szó, amelyről az önkormányzat hivatott dönteni, amely döntés július 15-én meg is született. Utána pedig Rétvári arról beszél, hogy az ellenzék – szerinte – cserbenhagyta a járvány alatt az embereket, ők pedig korábban emelték a szociális dolgozók bérét.

Rétvári a kormány és az EMMI gyakorlata, szavai és tette, illetve a pécsi fideszes beadvány ordító ellentmondását ezek szerint nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni.

KategóriákMETÁL