A Szabad Pécs heti podcastjának új adásában az Európa Kulturális Főváros program hagyatékával és az új pécsi elektromos buszokkal foglalkozunk.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Szeptember elsején hadrendbe állították Pécsen az első elektromos buszokat. Némi vita után, a kínai BYD nyerte a tavaly nyáron lezárult közbeszerzést. Még a fideszes városvezetés alatt elindított pályázat érdekességeiről, hátteréről a szerződés aláírása előtt bővebben is írtunk. A járműveket aztán több hónapos csúszással adták át augusztusban, de lássuk be, sok minden nem úgy történt idén, ahogy az korábban el lett tervezve. Mindenesetre az üzletnek komoly hírértéke volt: Európa-szerte olvasni lehetett az új pécsi buszokról. Az érdeklődés pedig jogos, hiszen a rengeteg város fog áttérni elektromos buszokra, a BYD pedig komoly játékos ebben a szegmensben is.  

A kínai cég komáromi bázisán összeszerelt – és immár a Mecsek lankáin száguldozó – 10 új szóló buszt három napig ingyen kipróbálhatta az utazóközönség. És én is felszálltam egy 32-es járatra. 

Hallható, hogy elég döcögős az út, rázkódik a szerkezet, vannak gyerekbetegségek, de egy a neve elhallgatását kérő buszsofőr azt mondta, idézem: „kurvajók az új buszok”. Ráadásul a légkondi is duruzsolt miközben meredeken zötykölődtem útban a beszélgetőtársamhoz. 

Aki nem más mint dr. Háber István Ervin, a Pécsi Tudományegyetem műszaki és informatikai karának adjunktusa. És maradjunk annyiban, vannak elképzelései a jövő közlekedéstechnológiájáról és van némi köze az új pécsi elektromos buszokhoz is.

Nem biztos, hogy ez a pécsi e-buszok jövője – dr. Háber István Ervinnel beszélgettünk

Ebben az adásban a múlttal és a jövővel foglalkozunk. Konkrétabban: az Európa Kulturális Főváros program hagyatékával és az új pécsi elektromos buszokkal. Szeptember 1-jén hadrendbe állították Pécsen az első elektromos buszokat. Némi vita után, a kínai BYD nyerte a tavaly nyáron lezárult közbeszerzést.

A podcast a legtöbb platformon, alkalmazásban elérhető: Spotify Apple Podcasts | Google Podcasts | Anchor Pocket Casts | Breaker |  Radio Public | RSS | Letöltés

Támogasd a Szabad Pécs működését!

KategóriákPODCAST