A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés elkövetése miatt indított nyomozást. A feltételezett három tettesből egyet már korábban, most pedig a másik két, feltételezett elkövetőt is elfogta a rendőrség.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Mint arról elsőként a Szabad Pécs számolt be, emberölés történt Pécsett,. A későbbi rendőrségi közleményből kiderült, hogy 2020. október 31-én 20 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Pécsett, a Buzsáki Imre utcában az egyik lakásban egy férfit megkéseltek.

A rendőrök a szemle és az elsődleges adatok alapján megállapították, hogy egy 54 éves és egy 20 éves férfi tartózkodott a lakásban, ahova bement két másik férfi és egy nő, akik bántalmazták őket. Az eset során az egyik személy egy késsel megszúrta a 20 éves férfit, aki ennek következtében a helyszínen életét vesztette. Az 54 éves férfi a bántalmazás során könnyebben megsérült. A három támadó közül az egyiküket – egy 43 éves helyi férfit – a rendőrök a helyszín közelében elfogták.

A másik férfi és élettársa elmenekült a helyszínről. A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket, majd november 1-jén 9 óra 20 perckor Pécsett elfogták őket.

A 23 éves férfit és a 22 éves nőt előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra.

KategóriákPOP