Szombaton, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Vasas Csaba (1954-2021) koncertszervező, újságíró.
Nem ismertem olyan embert közel, s távol, akit annyian ismertek, és ami sokkal többet mond ennél: akit annyian szerettek volna, mint Vasas Csabát. Akit annyian szerettek, mert személyesen is ismerték.
Egészen elképesztő kapcsolatrendszere volt, amit csak és kizárólag azért tudott kialakítani és fenntartani, mert mindig ember maradt, jó ember. Aki mindig nézte azoknak az érdekeit is, akik körbevették, akikkel éppen együtt dolgozott. Akinek mindig, mindenkihez volt egy jó szava, és hozzá is volt mindenkinek egy hasonló, vissza, vagy jó előre.
Évek óta betegeskedett már, és emiatt vissza is vett egy kicsit a tempóból, pedig biztosan nem pihent volna még ennyit sem.
Lelkes, igazán jószívű, jóindulatú ember volt, elképesztően jó szervező.
Személyesen is nagyon sokat köszönhetek neki, kevés embertől kaptam annyi segítséget, mint tőle, teljesen önzetlenül. Ami azért is fontos, mert ha bevallja valaki, ha nem, egy újságíró abból él, hogy segítenek neki, segítséget kap, információt valamiről, telefonszámokat, neveket, hátteret. Az első alkalommal, amikor beszéltünk, olyan volt, mintha ezer éve ismertük volna egymást.
És tudom, hogy ez a példa, az én személyes példám, csak egy volt a sok közül. Csabával kapcsolatban talán az volt a legfontosabb és legjellemzőbb, hogy lehetett rá számítani. Motivált, segített, mindig agyalt valamin, gondolkodott. A régi típusú szervező ember volt.
Nem csoda, hogy azok a híres, ismert emberek, akikkel kapcsolatban állt, kb. az egész ország igazán ismert könnyűzenei szereplői, szintén szerették, tisztelték, és ha kérte, vagy nagyon kellett, érte, miatta jöttek, ugrottak, odaálltak. Persze, sok mindenki mást is ismert, és nem is csak Pécsett, Harkányban, vagy Baranyában, hanem innen a szélrózsa minden irányában. Horvát Baranyát is beleértve, ahol ugyancsak nagyon is ismerősen mozgott, személyes és hivatalos kapcsolatokkal segítette a dél-baranyai és horvátországi együttműködést. Jóban volt, kifejezetten baráti kapcsolatot ápolt horvát zenészekkel éss sportolókkal is, köztük világbajnok és nagyon híres futballistákkal, de velük is ugyanúgy viselkedett, és ők is ugyanúgy kedvelték, mint a hazai hírességek, nagyon kedvelték.
Számtalan cikke jelent meg, könnyed témákban, bulvárosabb felületeken, de ettől még nem volt felületes, közel sem. A helyi gasztronómiát is szerette, reklámozta. Ebben is az hajtotta, hogy segítsen.
Azt mindig büszkén mesélte, hogy pl. az ördöglevest ő találta ki, és még néhány hasonló ételt, amit Harkányban az éttermek étlapukra is vette – merthogy Harkányban, a helyi gyógyvízzel kapcsolatban él az ördögszántotta hegy legendája.
Pécshez, és elsősorban most már hosszú évtizedek óta Harkányhoz kötődött. A vizespólós versenyek, a strandfesztivál is mind miatta lettek, előbbi harkányi újítás volt Magyarországon. De azt is ő szervezte meg, ezen a környéken egészen biztosan, hogy az akkori elsővonalas hazai pop-és rockzenészek eljöjjenek playback-koncertet adni. Amiről lehet sokmindent gondolni, de rengeteg rajongó máskülönben nem hallhatta volna, vagy annyit nem hallhatta volna a kedvenceit, helyben, a közelben.
Harkány rengeteget köszönhet neki, és a harkányiak ezt tudták is, és szerették. Mégis, az utolsó időszakban nem kapta meg azt az elismerést, amit nemhogy megérdemelt volna, de ezerszeresen megérdemelt volna. Politikával foglalkozó újságíróként is egy olyan történet volt, amitől nagyon, nagyon rossz élményem volt, a rosszullét kerülgetett. Ő kérte azonban azt, hogy ne foglalkozzak vele újságíróként, de tudom, hogy bántotta, és emésztette ez. Remélem, mindazok, akiknek fontosabb volt akkor bármi más, mint a tisztesség és az emberség, már ezerszer megbánták.
Úgy tudom, volt kórházban is a tavaly tavasz óta itthon is tartó őrület óta, de talán közvetlenül nem emiatt halt meg. Mondom, régóta beteg volt. Szombaton este, kórházban hunyt el. Vasas Csaba 67 éves volt. Sokkal kevesebb jutott neki, mint amit érdemelt, de az élete sűrű és mozgalmas volt, legalább ez nyújthat vigaszt sokaknak, akik szerették, ismerték, tisztelték.
Ha nem ez a világ lenne, mint ami van most, olyan temetése lenne, amire ezrek érkeznének, hogy ott legyenek a sírjánál. Pedig Vasas Csaba “csak” háttérember volt, a szó hagyományos értelmében nem ismert ember, nem politikus, nem zenész, nem sportoló. Azonban a hagyományos értelemben ő volt a nagybetűs közösségi ember. Nagyon fog hiányozni. Isten nyugosztalja!
19? Lapot!
