Tulajdonképpen kihalt Mohács. Mármint a Covid-járvány áldozatainak a száma túllépett Mohács lakosainak létszámán. De így járt Dombóvár is. Következik Paks? Tegnap kevesebb, mint hatpercenként meghalt valaki Magyarországon a járvány okozta betegség következtében.

A cikk a hirdetés után folytatódik



Több statisztikussal készítettem interjút, akadt köztük kormánypárti, ellenzéki alapvetésű, de egy dologban megegyeztek: mindegyik azt mondta, hogy a statisztikát úgy hajlítgatjuk, ahogy akarjuk. Ezért figyelek igazán egy mérőszámra, amely objektívnek tűnik. Ez azt mutatja, hogy 1 millió emberből hányan haltak meg az adott országban.

Nos, sosem gondoltam volna, hogy az USA-t meg fogjuk előzni bármilyen mérőszámban. Sikerült. A környéken már csak Csehország van előttünk egymillió főre vetített halálozási arányban, úgy hogy a hírek szerint Magyarországon nagyjából 1,6 millió felnőtt már kapott oltást, ami lakosságarányosan a legmagasabbnak számít Európában.

A járvány Magyarországon naponta minden létező rekordot megdöntött, és igen, megelőztük az Egyesült Királyságot is. Ahonnan származik a katasztrofális halálozási adatokat okozó brit variáns. Onnan indult el valamikor a tavalyi év decemberében, s naponta majdnem kétezer ember halálát okozta a harmadik hullám tetőzésekor. Ha népességarányosan vizsgáljuk az adatokat – csak ismételni tudom magam –, akkor már előttük vagyunk.

Ahogy emlékszem képekre tavalyról Bergamo-ból vagy az USA-ból. Tudom, hogy a járvány az járvány, de ha mindenkit megelőzünk halálozási mutatóban, csak elrontottunk valamit. Nem?

A népességarányos adatokat tekintve megelőzünk szinte bárkit Európában, talán csak Belgium jár előttünk. Még egy-két napig.

Szörnyű, és tudom, hogy a járvány nem válogat, most egy barátom családját döntötte le. Közben hallgathatjuk a kenetteljes nyunyókás nénit, meg a propagandista doridsereget, hogy a magyar kormány mindent a lehető legjobban csinál. Tényleg?!

Talán ideje lenne az aktuálisan szajkózásra kiadott rövidke mondatok helyett – mint például: Magyarország jobban teljesít! Újraindítjuk a gazdaságot, mert Magyarországnak működnie kell! Senkit nem hagyunk az út szélén! – nekiállni elnézést kérni. A Gellért hegyre vetített Orwell Viktor felirat – vajon ki lehetett? – „rávilágított” az újbeszélül fogalmazásra (Orwell 1984 c. regényében a minisztérium minden mondata az ellenkezőjét jelenti). 

Mennyire emberi lenne azt hallani a hatalomból, hogy ne haragudjatok, kedves barátaim, ezt elrontottuk! Nagyon elrontottuk.

Ezt az állandóan sulykolt verbális hadviselést nem unja még senki!?

Az unortodox logikával tudom, hogy a „bármit” is meg lehet magyarázni, de egy mohácsnyi halottat?

A „többségükben idős ember” jelzőtől már feláll a hátamon a szőr. Azok a többségükben idős emberek kicsodák? Valakinek az anyukája, apukája, nagymamája, nagypapája. Én már minden felmenő családtagomat elvesztettem, tudom, az értékét. Íróként méricskélem a szavakét is.

A hatalmon lévők mindent a lehető legjobban csinálnak?

Az egyik pécsi színésznő – több kritikámban írtam róla dicsérőleg – most tetőfedőnek állt. Kitette a képeket egy közösségi oldalra. Kommentben szólt hozzá az ország egyik legjobb képzőművésze – szintén pécsi –, hogy már nem tud számlákat fizetni, nem tud új futócipőt venni a nagyfiának.

Magyarázza ezt meg nekem valaki, aki tud propagandista észjárással szónokolni, hogy az miért jó?! Hogy miért a stadionok élveznek elsőbbséget, miért nem az ember? Mert a művész is ember, bármilyen furcsa.

És azt is el lehet propagandistául szónokolni, miért nálunk a legrosszabbak a számok?

Drága barátaim, az egész világon, a picurka Csehországot kivéve – akik amúgy is csehül állnak (bocsánat a rossz szóviccért)… De sajnos őket is meg fogjuk előzni! Itt nem kitüntetéseket kellene osztani az egészségügyet irányítóknak, hanem szégyenkezve illene hátra lépniük, és bocsánatot kérni. Mert a hatalommal rendelkeznek, csak a képességgel nem. Vagy túl sokat várok egy politikustól? Ja, az igazmondó foglalkozása a magyar kultúrában a juhász.

Utóirat: A minap találtak meg a Júdeai-sivatagban, a Holt-tenger közelében egy bibliai tekercstöredékeket egy barlangban. Ma sem vesztette értelmét.

“Ezeket tegyétek: Mondjatok igazat egymásnak! Hozzatok igaz és békét szerző ítéletet kapuitokban! Ne tervezzetek magatokban egymás ellen semmi rosszat, és ne szeressétek a hamis esküt! Mindezt gyűlölöm én – így szól az Úr.”  (Zakariás 8, 16-18).

KategóriákPUNK