A kizárás utáni legerősebb szankcióval, a párttagsága felfüggesztésével sújtotta a Párbeszéd Zaják Ritát, azt a szekszárdi képviselőnőt, aki a fideszes polgármesterrel kokettált, és kilépett a helyi ellenzéki összefogás, az Éljen Szekszárd szekszárdi közgyűlési frakciójából, ezzel lenullázva az addigi ellenzéki többséget – értesült a hírről a Szabad Pécs.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Megkerestük a Párbeszédet, ahonnan szerdán délután erősítették meg, hogy igaz a hír: valóban felfüggesztették Zaják Rita párttagságát. Zaják már az év elején is bekerült az országos hírekbe, amikor a várost egyfős többséggel vezető ellenzéki ÉSZ (Éljen Szekszárd) frakció tagja önkormányzati tanácsnoki címet fogadott el Ács Rezső szekszárdi fideszes polgármestertől.
Ami persze lehetett volna pozitív hír. Miért ne lenne az, ha ilyesfajta együttműködés alakul ki, kölcsönös bizalommal, konstruktív hozzáállással a felek részéről, de már akkor volt egy izgalmas felhangja ennek a kinevezésnek, mégpedig az, hogy az ÉSZ-frakció többi tagja ehhez nem tapsolt. Szerintük Zajáknak valódi egyeztetést kellett volna folytatnia erről előzetesen, s csak azután, egyetéertésükkel elfogadni a címet, de ez elmaradt. Később a frakció egy másik tagja, Illés Tamás már nem is fogadott el hasonló megbízatást, mert a polgármester neki is felajánlott egy tanácsnoki pozíciót. Illés azzal indokolta a nemleges választ, hogy most az nem (akkor nem volt) időszerű, de amikor helyreáll újra az élet, és ismét a közgyűlés dönt a hagyományos módon a város életéről, nem pediga polgármester, egyszemélyben, s a közgyűlés megszavazza őt, akkor szívesen segíti a várost a képviselősége mellett tanácsnokként is.
Nem sokkal a kisebbfajta év eleji botrány után, idén februárban abból lett ismét ügy, hogy Zaják Ritát Ács Rezső alpolgármesternek is felkérte. Sőt, a képviselőnő azt szívesen el is fogadta volna. Erről azonban még az egyedüli döntési jogkörével nem egyszer, és nem egy érdekes ügyben döntő, sokak szerint azzal visszaélő Ács Rezső sem döntött önmagában.
Megjegyezzük, erre is volt már példa, arra, hogy a különleges jogrend idején választ a polgármester új alpolgármestert, például Pécsett is ügy volt ebből.
Ács ezt az ötletet – hogy legyen egy második alpolgármestere is Szekszárdnak és Zaják Rita legyen az – a döntés előtt elővezette, kikérve a közgyűlési frakciók véleményét. Sem a Fidesz, sem az ÉSZ frakciójának tagjai nem szavazták meg az előzetes egyeztetésen ezt, sőt kifjezetten elutasították a kinevezést. Igennel csak a polgármester és Zaják szavazott.
Arra mindenképpen jó volt ez a lépés, hogy a feszültség csak nőtt a képviselőnő és az ÉSZ-frakció tagjai közt. Sokak szerint ezt, illetve ennek a lépésnek ezt a vetületét Zajáknak is látnia kellett volna politikusként, de túlságosan akarhatta a pozíciót. Illetve a helyi politikai vélemények szerint, ha már ennyire szerette volna, ennyire fontos volt neki, akkor ebbeny okosabbban kellett volna eljárnia – a frakciótársainek nem így kellett volna ezt a tervezett lépést megtudniuk, azaz óriási emberi és politikai hiba lehetett a részéről, hogy kész helyzet elé állította a saját frakciótársait egy ilyen jelentőségű ügyben.
No, persze, Zaják Ritáról azt lehetett hallani már addig is, hogy csalódott volt, vagy csalódott lehetett, mert végül nem kapott alpolgármesteri címet 2019 őszén (illetve 2020 elején), pedig erre számított. Sőt, állítólag joggal, mert az meg volt neki ígérve, de aztán mégsem lett Szekszárdnak ÉSZ-es alpolgármestere.
Zaják Rita azt is szóvá tette korábban, hogy ő tulajdonképpen az ÉSZ polgármesterjelöltje is lehetett volna (maga szerint), vagy legalábbis egy független polgármester-jelölt, de átengedte végül ezt a lehetőséget Bomba Gábornak.
Bomba aztán egy kevéssel ugyan, de alulmaradt a helyi politikában évtizedek óta jelen lévő Ács Rezsővel szemben. Ahogyan Zaják is alulmaradt a körzetében, így nem jutott be saját jogon, egyenes ágon a városházi közgyűlésbe, ugyanakkor ő előkelő helyen szerepelt aZ ÉSZ listás képviselői közt, és így végül mandátumhoz jutott, a párbeszédes politikus, civilben pedagógus, angoltanár így lett ismét szekszárdi képviselő 2019 őszén.
A jórészt a helyi közélettel addig nem, vagy kevésbé foglalkozó ÉSZ-jelöltek közt Zaják veteránnak számított, több ciklus óta volt képviselő, mindenkor ellenzéki, korábban LMP-s városházi képviselő is volt. Ő a pártszakadás után a Párbeszédet választotta, sőt többször lenyilatkozta, még a közelmúltban is, hogy Karácsony Gergely a kedvenc politikusa.
Most azonban a Párbeszéd, mint arról értesült a Szabad Pécs felfüggesztette Zaják párttagságát, azaz nem zárták ki, vagy egyelőre nem zárták ki. Érdeklődésünkre arra egyértelműen utaltak, hogy Zaják Rita párttagsága felfüggesztése összefüggésben áll a márciusban történtekkel. Zaják nem a Párbeszéd álláspontjának megfelelően lépett ugyanis.
Mint megírtuk korábban, Zaják Rita március 8-án, nőnapon bejelentette, hogy kilép az ÉSZ-frakcióból, amelynek ezzel elolvadt a többsége a városházi közgyűlésben, addig ugyanis egy fővel voltak többen. Zaják egyébként már korábban több ügyben is összekülönbözött az ÉSZ-frakcióval, vagy annak több tagjával és a konfliktus elsősorban közte és Bomba Gábor frakcióvezető közt volt, de az ÉSZ-frakció tagjai ebben nagyon egységesek, gyakorlatilag árulásnak tartják azt, amit Zaják tett. A képviselőnő azonban azt nyilatkozta a kilépése után is, hogy a legtöbb ügyben valószínűleg az ÉSZ-szel fog majd együtt szavazni a közgyűlésben, ahol független képviselő lesz, és nem ül át a Fidesz-frakcióba. Ő lesz a mérleg nyelve tehát, ha abból indulunk ki, hogy a fideszes polgármesterrel együtt a Fidesz-KDNP-nek éppen annyi képviselője van, mint az ÉSZ-nek. Magyarul, ha ők ellentétesen, de egységesen szavaznak, akkor Zaják szavazata dönt.
Ács Rezső még aznap, március 8-án döntött a különleges jogrendi hatalmával élve a helyi képviselők tiszteletdíjának lefelezéséről, másnap pedig a Szekszárdi Vasárnap átalakításáról és a szerkesztőbizottság visszahívásáról. Akkor e sorok írója volt az önkormányzat nyomtatott hetilapja, a Szekszárdi Vasárnap megbízott főszerkesztője és a háromfős szerkesztőbizottság egyiuk tagja. Bő két hét múlva a polgármester döntött az azonnali leváltásomról is, az aktuális lapszám lapzártájának napján.
Megkerestük természetesen Zaják Ritát is, még tegnap. Látható, hogy tegnap délután, épp 24 órával ezelőtt olvasta a kérdéseinket tartalamzó üzenetünket, de nem válaszolt.
Megkérdeztük, hogy csalódott-e amiatt, hogy a Párbeszéd felfüggesztette a párttagságát a szekszárdi ÉSZ-frakcióból való kilépése miatt, s hogy miként értékeli ezt a lépést. Azt is megkérdeztük, hogy így utólag mit gondol, jó döntést hozott-e, illetve hogy esetleg kilép-e ezek után ő maga a Párbeszédből. Azt is megkérdeztük, hogy visszaadja-e a mandátumát, hiszen ez egy nagyon lényeges és egy nagyon izgalmas kérdés, amiből helyben, sőt nem is csak helyben nagyon komoly politikai viták vannak. Hiszen a képviselőnő nem saját mandátumot szerzett, hanem az ÉSZ választási programjára és listájára szavazóknak köszönheti a képviselői székét, és az ő döntése miatt megszűnt az ellenzéki többség. Zaják Rita azonban nem válaszolt a kérdéseinkre.
Arra sem válaszolt, hogy miként értékeli azt, hogy a polgármester a járványügyi intézkedések miatt kitalált speciális jogrend alatt döntött a Szekszárdi Vasárnap átalakításáról és a főszerkesztő (e sorok írója) leváltásáról. Hogyan értékeli azt, hogy a lapot akkoriban ért helyi fideszes bírálat (miszerint a lapban sok volt a politika) ellenére azóta nem egy alkalommal politikusok szerepeltek a címlapon (a polgármester többször is), amit addig az előző két főszerkesztő idején kifejezetten kerültek?
Végül azt is megkérdeztük, hogy amennyiben az ÉSZ beterjeszt egy olyan előterjesztést a későbbiekben, ami azt célozza, hogy legyenek semmisek a Szekszárdi Vasárnapra vonatkozó márciusi polgármesteri döntések, álljon vissza a korábbi rend, azt megszavazza-e.
Válasz erre sem érkezett.

19? Lapot!