A saját víziközözmű-társasággal rendelkező önkormányzatoknak máig volt idejük nyilatkozni arról, átadják-e a vízművüket az államnak. Péterffy Attiláék ma elmondták, hogy nem adják a Tettye Forrásházat. Arra számítani lehetett, hogy ez a Fidesznek, és a helyi fideszeseknek sem tetszik majd. Amit talán nem láttunk jönni, az az volt, ahogyan Csizmadia Péterék erre reagáltak.
A cikk a hirdetés után folytatódik
Az önkormányzati vízműcégeket szívesen államosítják az állam irányítói, azaz Orbánék. Úgymond biztonságba helyeznék a szerintük súlyosan eladósodott vagy nehéz helyzet elé néző nem állami vízműveket.
Az önkormányzatoknak máig volt idejük nyilatkozni arról, átadják-e a stratégiai jelentőségű cégeket az államnak – említsük azért meg azt is, hogy ingyen. Péterffyék egy hete még nem tudták vagy nem kommunikálták, mi lesz a válaszuk, de ma elmondták (és számunkra nem is volt ebben meglepetés): nem adják át az államnak az anno még Páva Zsolték által, a Pécsi Vízmű einstandja miatt alapított pécsi víziközmű-társaságot, a Tettye Forrásházat.
Bevalljuk, arra számítottunk, hogy ez sem a Fidesznek, sem a helyi fideszeseknek nem tetszik majd, avagy ezt kommunikálják (ezt kell kommunikálniuk). Amit talán nem láttunk jönni, az az volt, ahogyan Csizmadia Péterék erre reagáltak.
Mutatjuk is, szöveghűen, a teljes közleményt, amit a Szabad Pécs is megkapott szerdán este. Annyit azért mondanunk kell elöljáróban, hogy ha áthallásosnak érzik a szöveget, vagy esetleg éppen ezért a hasukat fogják a nevetéstől/fel akarnak épp robbanni a méregtől, azzal valószínűleg nem lesznek egyedül. Azt pedig mindenki döntse el, hogy egy az egyben értelmezi a politikai közleményt, esetleg ironikusnak vagy önironikusnak látja-e.
Azt is hozzá kell azért fűznünk, hogy azt nem tudjuk, ezt nem konkretizálta a szöveg, hogy a milliárdokat miért és mennyi idő alatt fogják Péterffyék a Tettye Forrásházba pumpálni, kik és hányan dolgoznak a Tettye Forrásháznál szerintük kulcspozíciókban érdemi munka nélkül, Péterffy ügyvédje hogyan zsebel be százmilliókat (a százmilliók elosztása vélhetően arra vonatkozik, hogy az új ügyvédek, akik a pécsi cégekhez kerültek, összesen, valamennyi idő alatt ennyi pénzt kaphatnak és “Péterffy ügyvédje” ismerőseinek titulált ügyvédi körről lehet szó. Az is érdekes kifejezés a Pécsi Vagyonhasznosító vezérigazgatójával kapcsolatban, hogy ott (az önkormányzati cégnél) ügyködik.
Az egyik legrejtélyesebb viszont az, hogy mit értenek, mit érthetnek az alatt, hogy mindent meg fognak tenni azért, hogy a pécsiek vízellátása biztos kezekbe kerüljön.
És akkor jöjjön véget a közlemény!
„A pécsi baloldalnak ismét a haverok az elsők“
„Óriási hibát követett el újra Pécs baloldali városvezetése: rövidtávú pártpolitikai érdekek miatt kockára tették a pécsiek biztonságos vízellátását. Ahelyett, hogy éltek volna a szaktárca, illetve a kormányzat garanciáival, amelyek biztosították volna hosszútávon a Tettye Forrásház Zrt. megmaradását, gyarapodását, a szakszerű víz- és szennyvízellátást Pécsett; a baloldali városvezetés azt választotta, hogy a pécsiek pénzéből pumpál milliárdokat a víziközmű cégbe, eközben pedig pozícióban hagyja és fizeti a baloldali pártérdekek kiszolgálóit, akik most a Tettye Forrásházban kulcspozíciókat töltenek be – érdemi munka nélkül.
Mert mégis mi szükség van arra, hogy Péterffy Attila százmilliós nagyságrendben közpénzeket elosztó és maga is bezsebelő ügyvédje ott sertepertéljen igazgatósági tagként, hátráltatva a szakembereket?
Vagy ott ügyködjön az a Szabó Szilárd, aki eddig is évi közel 50 millió forint közpénzért igazgatja Pécs egyik legkisebb – és egyébként monopol helyzetben lévő – cégét, a Pécsi Vagyonhasznosítót?
A pécsi Fidesz mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a pécsiek vízellátása ismét biztos, szakértői kezekben legyen, hosszú távon is a pécsieket szolgálva, ahelyett, hogy egy szűk baloldali kör felelősségvállalás nélkül a zsebét tömje a pécsiek adó és vízdíj befizetéseiből.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja“

19? Lapot!