Már korábban szerettük volna beharangozni azt a szombat délutáni pécsi családi napot, amelyet a Pride hónapon belül tartanak meg, és amelynek szervezője az Amnesty nevű civil szervezet, a pécsi Emberség Erejével Alapítvány és a Budapest Pride. Az elmúlt napokban a Fidesz pécsi pártsajtója ezt megtette, ezért előbb megírtuk EZT a véleménycikket, s csak az alábbiakban szólunk a programról.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A Családi Nap – Pécs elnevezésű program (Facebook-esemény) szabadtéri rendezvény, szombaton, 14-20 óra közt, amelynek központi témája a család.
Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött, mely online elérhető ITT.
Folyamatosan igénybe vehető programok közt a nap folyamán lesz Élő Könyvtár, ahol a “könyvek” emberek, akik valamilyen társadalmi kisebbséghez tartoznak, az “olvasás” pedig beszélgetés. A személyes találkozások által nem csak információkhoz juthatnak a résztvevők, hanem az előítéleteik is csökkennek.
A Résnyire Szabadulószoba az előbújásról, a coming outról szól, s az Emberség Erejével Alapítvány programja, amely betekintést enged az előbújással kapcsolatos dilemmák és félelmek körébe, és a játékban a résztvevők segítenek kiszabadulni a szekrénybe zárt hőst.
Amíg a szülők más programon vesznek részt, a gyerekeket az egyes állomásokon különböző családi témákhoz kapcsolódó mesék és feladatok várják. Akár az összes állomás bejárható a “menetlevéllel” – ugyancsak az Emberség Erejével Alapítvány programja.
Ennek kapcsán a szervezők ezt írják:
„Minden család más és más, különböző szokások, történetek és szabályok tartják össze őket, a családunk azonban mindannyiunkat meghatároz, kulcsfontosságú szerepet játszik mindannyiunk életében. Állomásos játékunkban a gyerekek öt kortárs mesén keresztül találkozhatnak különböző családformákkal, ezáltal jobban megértve saját családjuk működését is. Az egyes állomásokon egy rövid mesét követően beszélgetésen, alkotáson és játékon keresztül ismerkedhetnek a családi szerepek, a fogyatékkal élő családtagok, a mozaikcsaládok, a szivárványcsaládok, az öröklődés és az örökbefogadás témájával”.
A családi napon tehát lesz külön program a szülőknek, vagy egyedül érkező felnőtteknek és lesz külön program gyerekeknek is.
A fideszes propaganda támadása miatt tegnap este a program egyik szervezője azt írta a közösségi oldalán, hogy a családi nap címet azért választották, mert családoknak (is) szóló programot álllítottak össze, az eseményen a legkülönbözőbb összetételű családok részt vesznek, ezért a gyerekekre is gondoltak, külön programokkal, miközben a téma iránt érdeklődő felnőttek beszélgethetnek olyan témákról is, mint például az elfogadás.
18.10 A TASZ is reagált a Dunántúli Napló “cikkeire”
A legdurvább persze a címlap volt, mutatjuk.

A TASZ bejegyzése ITT olvasható.
„A kormány nem elégedett meg pusztán a homofób propagandatörvény megalkotásával. A KESMA alá vont Dunántúli Napló címlapon mondja fel mintaszerűen a törvényt ihlető gyűlöletpropagandát. Eközben azt hazudja a miniszterelnök, hogy a törvény „csak világosan rögzíti, hogy a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet”, maga a miniszterelnökséget vezető miniszter viszont nem képes megmondani, mit értenek a „homoszexualitás népszerűsítése” fogalmán. A kormány kikéri magának, hogy bárki azzal vádolja, hogy nem biztosítanak egyenlő méltóságot az eltérő szexuális orientációjú embereknek, de közben a kormánypropagandában megállíthatatlanul ömlik a kirekesztés és gyűlöletkeltés. Mielőtt azt gondolnánk, hogy mindezek csak szavak, máris láthatóvá vált, hogy a szavaknak mekkora ereje van. Egy meleg pár egyik tagját eszméletlenre verik Pécsett, két szivárványszín arcfestésű szurkolót leköpnek, és megbírságolják az első és eddig egyetlen, szivárványcsaládokról szóló mesekönyvet árusító könyvesboltot. Az LMBTQ+ emberek elleni kampány az állami gyűlöletpolitika újabb fejezete. A kormány már régóta arra épít, hogy az embereket politikai haszonszerzés céljából egymással szembeállítsa, ahelyett, hogy védené az emberek egyenlő méltóságát. Az előttünk álló választási kampányban különösen fontos, hogy ezt felismerjük, és mindenkit figyelmeztessünk erre. A gyűlölet napszámosai megszámlálhatatlanul fogják ontani az ehhez hasonló cikkeket továbbra is, hiszen a hatalomért folytatott küzdelemben semmi sem túl nagy ár” – írja a TASZ.
Paródiadalt is felhsználtak a hangulatkeltésre
Mindeközben, ma a KESMA kiadványai még egyet toltak azon a biciklin: arról írtak (többek közt a Bama.hu is) komoly, az LMBTQI emberek ellen hangoló cikket, még ha meg is jegyzik, hogy gunyoros a videó, hogy egy (amúgy külföldi) meleg férfiakból álló kórus arról énekel, hogy eljönnek a gyerekeinkért és átnevelik őket.
Csakhogy az egy paródiadal, amivel éppen azokra a hazg, gonosz és aljas vádakra reagálnak, amelyekkel a homofób szervezetek és propagandisták támadni szokták az LMBTQ közösséget, például arra, hogy át akarják nevelni a gyerekeket, ami egy ordas nagy hazugság természetesen.
A San Franciscó-i Meleg Férfikórus a napokban a YouTube-ra a napokban feltett dalt azóta már le is vette a videómegoszóról a dalnokokat ért fenyegetések miatt.

19? Lapot!