Egészen biztosan a legidősebb magyar ember, aki már négy koronavírus elleni vakcinát kapott, Pécsett kapta meg a negyedik oltását, az egyik klinika fekvőbetegeként, 102 évesen.

A cikk a hirdetés után folytatódik



És mivel világszerte is csak nagyon kevés helyen járnak a negyedik oltásnál, ezért az is biztos, hogy a Pécsett beoltott férfi a világ egyik legidősebb embere, aki már négy oltást kapott a Covid-19 ellen.

És, ha már kiírtuk a számot is, utalva arra, hogy az első Covid-megbetegedéseket 2019-ben jegyezték fel, az is majdnem biztos, hogy a most negyedszerre is beoltott, 102 éves férfi életében is fontos lehet a 19-es szám, mert – hacsak nem január első felében ünnepelt – akkor 102 évesként 1919-ben született.

Arról, hogy már vannak negyedik oltással oltottak is, az MTI számolt be. A hír szerint harminc ember, köztük a 102 éves férfi kapta meg a koronavírus elleni oltóanyag negyedik dózisát szombaton a pécsi klinikán.

Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának elnöke nyilatkozott a Távirati Irodának, elmondva azt is, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság kérte az oltási programban résztvevő fekvőbeteg-ellátó intézményeket arra, hogy január 15-étől legyen lehetőség a negyedik oltásra is az oltópontokon.

Magyarországon – emlékeztetett az MTI – a negyedik oltást akkor lehet felvenni, ha a harmadik oltástól számítva legalább négy hónap eltelt, s a háziorvos vagy az oltóorvos azt indokoltnak tartja.

A pécsi klinikumok elnöke elsősorban a 60 éven felülieknek javasolja az újabb adag dózis felvételét, főleg azoknak, akik valamilyen krónikus betegség miatt az elsők között kapták meg a harmadik dózist.

Sebestyén Andor szerint már a bejelentés előtt is nagy volt az érdeklődés a negyedik ismétlőoltás iránt, és valószínű, hogy a következő napokban nagyobb lesz a forgalom majd a pécsi kórházi oltópontokon. Azt is remélte, hogy az időseket kísérő hozzátartozók is felveszik az oltás számukra aktuális dózisát, amire januárban a csütörtöki, pénteki, és szombati oltási akciónapokon regisztráció nélkül is lehetőség nyílik.

KategóriákMETÁL