Legalábbis ez olvasható ki Péterffy Attila, Pécs polgármesterének a hetet elég durván beindító hétfő reggeli, elkeseredett, csalódott és dühös sajtóközleményéből. Nem úgy nyomoztak szerinte a pécsi önkormányzatot és a pécsi önkormányzati cégeket érintő feljelentéseikben, ahogyan azt várták. Arra utalt a sajtóközleményben, hogy ennek politikai oka lehet.

A cikk a hirdetés után folytatódik



„Az elmúlt két évben számtalan köztörvényes bűncselekmény ügyében tettünk feljelentéseket, abban a reményben, hogy tisztességes és megalapozott nyomozások következtében, jogállami keretek között igazságot szolgáltat a jogrendszerünk. Sajnos már a választ is megkaptuk, az alapján pedig sem tisztességes, sem megalapozott eljárásokra nem számíthatunk, ez pedig alapjaiban kérdőjelezi meg a jogállami rendet” – jelentette ki hétfő reggel, sajtóközleményben Péterffy Attila.

Pécs polgármestere ugyanis azt írta, hogy a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást több összefüggő, a pécsi önkormányzati cégeknél folyó átvilágítás által felszínre hozott ügyben is.

„A NER nyomozóhatósága szerint nem állapítható meg bűncselekmény akkor, amikor egy belvárosi hotelt a Fideszes önkormányzati vezetés idején olyan négyzetméteráron adtak el Tiborcz István barátjának, amennyiért akkor legfeljebb használt kertvárosi lakást lehetett kapni Pécsett” – írják. Vagyis, úgy tűnik, nem lesz következménye az Aranyhajó Fogadó eladásának, pedig az volt az egyik első olyan ügy, amelyet Péterffy Attiláék a nyilvánosság és a rendőrség elé tártak.

„A NER nyomozóhatósága szerint nem állapítható meg bűncselekmény ott, ahol a pécsieket megillető 150 milliós vagyonból végül csak 20 millió maradt, a többiről a Bánki Erikkel közös ingatlanban dolgozó ügyvéd utólag állított ki számlát, és megtartotta a letétként kezelt összeget” – közölte a pécsi polgármester. Pedig ez az ügy is elég nagy viharokat vert. És persze egy laikus szemében eléggé egyértelműnek is tűnt, hogy itt jogilag sem stimmel valami. Az ügyvédnő mindenesetre azóta eláérhetetlen volt a sajtó számára, a Szabad Pécs is számos alkalommal igyekezett elérni és nyilatkozatra bírni. Ráadásul arról is írtunk egy cikksorozatban, hogy milyen ügyvédi díjakat kapott egyes pécsi önkormányzati cégektől: meséseket.

„A NER nyomozóhatósága szerint nem állapítható meg bűncselekmény, amikor a pécsiek majdnem 150 millió forintos vagyona alig 1,5 millió forintért cserélt gazdát.  Nem találták nyomozásra okot adónak azt sem, hogy a szerencsés vevőt, egy céget, a pályázat kiírásának napján alapították, éppen a tendert kiíró önkormányzati vagyonkezelő cég egyik munkatársának szülei. Annak a munkatársnak, aki a vagyonkezelő akkori vezetőjének élettársa. Nem találták bizonyíthatóan problémásnak azt sem, hogy a cég sem akkor, sem azóta nem volt olyan helyzetben, hogy eleget tegyen a több százmilliós, szerződésben vállalt ingatlanfejlesztésnek” – írja Péterffy a volt pécsi központi menza telkén végzett fura fejlesztésről.

Aki szerint “nagyon érdekes, hogy ezen a megszüntető határozaton nem található az előadó személye, csupán a nyomozószerv vezetőjének aláírása, holott minden más esetben az előadó neve is szerepel a határozat fejlécében”. A közlemény szövege szerint ez is arra utal, hogy az így szőnyeg alá söpört ügyekkel valami nincs rendben. 

„A NER nyomozóhatósága nem állapított meg bűncselekményt, hiába tárt fel az önkormányzati átvilágítás olyan ordítóan gyanús üzelmeket, amik egy jogban járatlan embernek is azonnal szemet szúrnak. Pedig a nyomozóhatóság kapott rá esélyt, és meggyőződésem szerint az esély mellé egy komoly szakmai háttérrel, felelősen elvégzett jogi és pénzügyi átvilágítás minden anyagát. A NER viszont a nyomozás és a felelősségrevonás helyett egy nagyon egyértelmű üzenetet küldött a mindenkori katonáinak: nincs mitől félniük, a rendszer, ha kell, a legátlátszóbb, legarcátlanabb módon, de mindenképpen megvédi őket” – véli a polgármester.

– Meggyőződésem, hogy el fog jönni az idő, amikor nem csak a pécsiek kárára elkövetett ügyeket, de a nyomozóhatóságnál született ilyen döntéseket is nagyon fogják majd szégyellni azok, akiknek ezt szégyellni kell – fogalmazott. – Meggyőződésem az is, hogy egy valódi demokráciában ilyen módon nem lehet nyomozást megszüntetni. Ez a lépés alapjaiban rengeti meg minden jóérzésű pécsi és magyar ember jogállamba vetett hitét – tette hozzá.

„Hiszen mit üzen ez az eljárás ma Magyarországon azoknak, akiket jogsérelem ért, akiket megkárosítottak, és a rendszertől, az igazságszolgáltatástól várják a megoldást?”

Pedig szerintük magas szakmai színvonalú volt az átvilágítás

A pécsi önkormányzati cégek és intézmények átvilágítása magas szakmai színvonalon folyt és zajlik ma is, van mögötte struktúra, szakértelem és alaposság. Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki részt vesz benne, közölte.

„Természetesen nem hátrálunk meg, ezúttal sem, a megszüntetés ellen panasszal fogunk élni.  Kíváncsian várom, hogy az ügyészség asszisztál-e ehhez a gyalázatos teljesítményhez, amit a nyomozóhatóság produkált, és ezzel együtt érdeklődéssel várom a panasz elbírálásának rendelkezését és indoklását is. Az átvilágítás fontos vállalásunk volt az önkormányzati választások kampányában. A lépés, amellyel a NER ezt munkát most próbálja semmissé és nevetségessé tenni, számomra nem azt üzeni, hogy rossz úton járunk. Sőt, annak a rendszernek, amely ilyen arcpirító módon siet a katonái segítségére, április 3-án véget kell érnie egyszer és mindenkorra!” – zárul a közlemény.

KategóriákMETÁL